Zuzana Caputová nyerte a választást, ő lesz Szlovákia első női elnöke

Világ

Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján.

Az este tíz órakor befejeződött voksoláson leadott szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján

Zuzana Caputová a voksok 58,27 százalékát kapta. A részeredmények szerint Maros Sefcovicra a voksolók 41,72 százaléka szavazott.

A legutolsó támogatottsági felmérés a választás második körében Zuzana Caputovának 60,5 százalékot, Maros Sefcovicnak pedig 39,5 százalékot jósolt.

Caputová Szlovákia történetének első női elnöke lesz.

Maros Sefcovic elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, a már leadott voksok 60 százalékának összesítése után. Hasonlóképpen tett Peter Pellegrini szlovák kormányfő is, aki azt mondta: bízik benne, hogy az új államfővel konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldásában.
Caputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta:

a győzelmet alázattal fogadja, és úgy véli, az országnak változásra van szüksége.

Azt is bejelentette, hogy első államfői útja Prágába vezet majd.