Apa és fia rabolt Debrecenben

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. december 12-én befejezte a H. Róberttel és 16 éves fiával szemben rablás bűntett, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A nyomozók az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították a Debreceni Járási Ügyészség részére.

A járőrök 2017. szeptember 2-án 20 óra körül egy kerékpárlopás feltételezett elkövetőit keresték, amikor a Csapó utcában a kapott személyleírásnak megfelelő két férfit igazoltattak. A rendőrök az 55 éves H. Róbertet és a 16 éves fiát elfogták, majd előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, valamint a náluk talált kerékpárt lefoglalták. A nyomozók a beszerzett információk alapján a hajdúsámsoni lakosokat összefüggésbe hozták egy 2017. augusztus 22-én éjjel történt rablással kapcsolatosan is. A nyomozás adatai szerint H. Róbert és fia Debrecenben, a Hatvan utcában útját állta a sértettnek, majd felszólították, hogy adja át nekik a hátizsákját. A fiatal nem tett eleget a követelésnek, ezért egyikük megütötte, elvette a táskáját, majd elmenekültek.

A nyomozók a két gyanúsítottat kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2017. szeptember 5-én elrendelt.