Felismeri a tolvajt?

Rendőrség

A rendőrök keresik azt a nőt, aki az egyik debreceni üzletből a gyanú szerint illatszereket tulajdonított el.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 09010/4029/2014. bűnügyi számon nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 1-jén 15 óra 20 perc körüli időben Debrecen, Kishegyesi úton található egyik üzletben egy ismeretlen nő illatszereket rejtett a táskájába és fizetés nélkül távozott a boltból.

Az ismeretlen nő 40 év körüli, 170-175 centiméter magas, átlagos testalkatú, rövid haja barna színű. A nő a bűncselekmény elkövetésének idején fehér színű pólót, világoskék színű rövid farmernadrágot, valamint fekete cipőt viselt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a képeken látható nőt felismeri tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.