MTA: a szaktárcával megakadtak a tárgyalások, de a kormánnyal folytatnák

Ország

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elakadtnak tekinti az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) való tárgyalásokat, de folytatni kívánja azokat a kormánnyal – közölte az Akadémia kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az MTA elnöksége “az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását” elfogadhatatlannak tartja. Az elnökség keddi ülésén döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz.

Mint írták, a 2019-es költségvetésről szóló törvény július 20-ai parlamenti végszavazása után folytatódtak az egyeztetések az akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között.

Az egyeztetések során lefektetett elvek alapján, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az Akadémia javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva.

Az MTA elnökének levelében javasoltakra azonban a minisztertől szeptember 10-ig nem érkezett válasz. Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének átadott egy munkaanyagot azzal, hogy azt az elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja.

“Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból” többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek “konszolidáción és profiltisztításon” mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.

Lovász László, az MTA elnöke a vezetői kollégium keddi ülésén elmondta, hogy az intézethálózat integritásának megsértése nem elfogadható számára.

A keddi elnökségi ülésen Lovász László arra kérte az elnökség – az MTA legfőbb döntéshozó testülete két közgyűlés között – tagjait, hogy foglaljanak állást a fentiekkel kapcsolatban.

Az elnökség – a miniszter új szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a kormánnyal. Az elnökség döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz, ennek időpontjára és napirendjére vonatkozóan a tárgyalások függvényében tesz javaslatot.

Az elnökség határozata szerint az Akadémia fenntartja korábbi, a kutatóintézetei finanszírozásának tervezett átalakításával kapcsolatos álláspontját: ha megalapozott átalakítási igény merül fel, az intézetek alapfeladatában és finanszírozásában bekövetkező lényeges változásokat csak nemzetközi mérce szerinti, nemzetközi szakértők bevonásával végzett átvilágítás alapján tartja elfogadhatónak.