Egyéves lett az IoD Hungary – vezetők és döntéshozók ünnepelték a közösség sikereit

Gazdaság Ország

A nyár egyik kiemelkedő üzleti és kapcsolatépítő eseményének adott otthont a Diageo Sky Bar, ahol az Institute of Directors Hungary (IoD Hungary) megrendezte 2nd Summer Opening Anniversary & Business Party elnevezésű rendezvényét. Az est egyszerre szólt a nyár kezdetéről, a közösségépítésről és az IoD Hungary első sikeres évének megünnepléséről.

Az esemény mottója – One Community. One Year. One New Chapter. – jól tükrözte a szervezet küldetését: olyan vezetői közösség létrehozását és erősítését, amely a felelős vállalatirányítás, a stratégiai gondolkodás és a tudásmegosztás értékeire épül. Az esemény háziasszonya idén is az IoD elnöke, Kristóf Györgyi, a Hammel Hochreiter  CEO-ja volt.

Kristóf Györgyi

A rendezvényen vállalatvezetők, igazgatósági tagok, tulajdonosok, gazdasági szakemberek és a közélet meghatározó szereplői találkoztak, hogy kötetlen környezetben folytassák azokat a szakmai párbeszédeket, amelyek a hivatalos programokon túl is formálják a hazai üzleti élet jövőjét. Az est során új kapcsolatok születtek, korábbi együttműködések erősödtek meg, miközben a résztvevők közösen értékelték az IoD Hungary mozgalmas és eredményes első félévét.

Az elmúlt egy év során az IoD Hungary fontos szereplővé vált a hazai vállalatirányítási kultúra fejlesztésében. A szervezet célja, hogy nemzetközi szemléletű képzésekkel, szakmai fórumokkal és kapcsolatépítő programokkal támogassa a magyar üzleti vezetőket a gyorsan változó gazdasági környezetben.

Key-note – Máté-Tóth István előadása

A rendezvényen külön figyelmet kaptak azok a képzési programok, amelyek a vezetői felkészültség és a társadalmi felelősségvállalás erősítését szolgálják. Az Institute of Directors Hungary és a Budapesti Értéktőzsde közös vállalatirányítási programja stratégiai szintű tudást kínál vállalatvezetők, tulajdonosok és igazgatósági tagok számára.

Emellett bemutatták a filantrópia és a nonprofit igazgatósági szerepvállalás iránt érdeklődőknek szóló kezdeményezéseket is. A szervezők kiemelték a House of Giving, a Joint Venture Szövetség és az IoD Hungary közös Board Ready Programját, amelynek célja, hogy felkészítse a résztvevőket a nonprofit szervezetek vezető testületeiben végzett felelős munkára.

Az est egyik ünnepélyes pillanata volt a House of Giving × IoD Hungary Board Ready Program első évfolyamának köszöntése. A sikeresen végzett hallgatók között szerepelt Balassa Beatrix, Braxatoris Mónika, Csőke Ágnes, Dintsér Andrea, Gyenese Balázs, Gyurity Szvetlána, Heiszler Gabriella, Katona Gábor, Kristóf Györgyi, Marossy Virág, Pataki Eszter és Torbágyi Balázs. A szervezők hangsúlyozták, hogy a végzettek az elsők között szereztek Magyarországon ilyen jellegű nonprofit board felkészültséget.

A közösség tagjainak szakmai sikereit is elismerték az eseményen. A sort Kristóf Györgyi a közösség korábbi kiemelkedő tagjának említésével kezdte: Orbán Anita  a jelenlegi magyar kormány külügyminiszteri és miniszterelnök-helyettesi pozícióját tölti be  –  a Forbes 50 legbefolyásosabb magyar nő listáján jelnleg az 1. helyet foglalja el. Kiemelte többek között Czakó Borbála volt washingtoni nagykövetet, aki a Forbes 50 legbefolyásosabb magyar nő listáján a 29. helyen szerepel, valamint Hegedüs Évát, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökét, aki a rangsor 23. helyezettje lett. Szintén gratuláltak Heiszler Gabriellának, aki a lista első tíz helyezettje közé került, Erdődy Orsolyának, Oszkó-Jakab Natáliának, valamint Demján Lídiának, aki Budapest II. kerületének díszpolgári címét vehette át.

Elismerésben részesült továbbá Grósz Judit, akit közmédiáért felelős miniszteri biztossá neveztek ki, valamint Veres László, aki elnyerte Az Év Ipari Vezetője díjat.

A szervezők szerint ezek a sikerek nem csupán egyéni eredmények, hanem azt is jelzik, hogy az IoD Hungary körül egy rendkívül erős és aktív vezetői közösség formálódik, amely képes hatást gyakorolni a magyar gazdasági és társadalmi élet fejlődésére.

A szakmai programok mellett a vendégek egy különleges gasztronómiai élményben is részesülhettek. Az estére megalkotott IoD Summer Opening Signature Cocktail alkoholos és alkoholmentes változatban is elérhető volt. Az alkoholos „Masskarita” Don Papa Masskara rum, ananászlé, frissen facsart citromlé, agavészirup és Cointreau felhasználásával készült, míg a „Free Masskarita” a Captain Morgan Spice Gold 0.0% alapitalra épült friss gyümölcslevekkel.

Az IoD Hungary nyárnyitó partija nemcsak egy sikeres év lezárását jelentette, hanem egy új fejezet kezdetét is. A szervezet célja továbbra is az, hogy összekapcsolja a felelős vezetőket, ösztönözze a tudásmegosztást, és hozzájáruljon egy korszerű, nemzetközi szinten is versenyképes vállalatirányítási kultúra kialakításához Magyarországon.