Adókedvezményt ígér a kormány a kisvállalkozásoknak

Gazdaság

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van.

Emlékeztetett: az idén a kormány megkétszerezte a legkisebb vállalkozások adókedvezményét azzal, hogy az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett kétmillió forinttal, évi 8 millió forintra emelte az alanyi mentesség határát az áfában. A két intézkedéssel a kisvállalkozások összességében több mint 24 milliárd forint közterhet spórolnak meg az idén.