E-mobilitás Debrecenben

Gazdaság

A Jedlik Ányos Klaszter, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK), valamint a Lenerg Energiaügynökség Mérnöki és Tanácsadó Nonprofit Kft. idén első alkalommal rendezte meg az E-mobilitási infónap elnevezésű, kifejezetten Hajdú-Bihar megyei önkormányzatoknak és vállalkozásoknak szánt rendezvényét.

A konferencián és kerekasztal-beszélgetésen bemutatták, hogyan épül fel Magyarországon az e-mobilitás. A rendezvény kitért Debrecen helyzetére is az e-mobilitás tekintetében. A rendezvény fővédnöke Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár volt.
A házigazda, Vámosi Gábor, a Lenerg Energiaügynökség igazgatója elmondta, hogy az infónap célja az első vidéki állomáson az e-mobilitással kapcsolatos kérdésekre választ találni és a jogszabályi módosításokat ismertetni, hogy a mintaprojektek Debrecenben valósulhassanak meg először. A hírekből manapság arról értesülhet mindenki, hogy öt-hat éven belül jelentősen megváltozik a világ járműipara. Ebbe tartozik az elektromosítás, digitalizálás, valamint az önvezető autók megjelenése – mondta Vámosi Gábor. A Jedlik Ányos Program, illetve a Jedlik Ányos Terv elfogadásával Magyarország jó helyzetben van ezen a téren – tette hozzá az igazgató.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere köszöntőjében elmondta: az önkormányzatnak az a víziója, hogy a közeli jövőben nagy lakosságszám-növekedés menjen végbe a városban. Ehhez fenntartható fejlődést kell elérni, a klíma- és környezetvédelem tekintetében, valamint a közlekedés területén. Az elektromobilitás ezeket a területeket egyesíti. Az önkormányzatoknak el kell gondolkodniuk, milyen szerepet szánnak az elektromobilitásnak az elkövetkezendő években, hiszen a tervezést már el kell indítani. Debrecen egyrészt a Fenntartható Városi Mobilitási Tervvel, másrészt pedig a fenntartható klíma akciótervvel ezeket a kérdéseket már kezeli. A városnak vannak európai uniós forrásai, melyek okos felhasználásával nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is építkezik. Már az építendő Főpályaudvaron is meg kell majd jelennie az elektromos járművek töltési lehetőségének – tette hozzá Barcsa Lajos. Debrecent a turisták élhető városnak minősítik, s ezt a pozíciót meg kell tartani. A jövőben is ez az irány – hangsúlyozta az alpolgármester. Így ez a konferencia a nem is olyan távoli jövőről szól, vagy inkább a jelenről. Debrecen fejlődése szempontjából meghatározó, hogy az elektromobilitás terültén teljesítsen a város – emelte ki az alpolgármester.

A konferencián előadást tartott Barcsa Lajos előadást is tartott Az e-mobilitás jövőbeli perspektívái Debrecen vonatkozásában címmel, melyben Debrecen fejlődési stratégiáját ismertette, valamint kitért arra is, hol tart a város jelenleg az elektromobilitás terültén, s milyen fejlesztések várhatók itt az európai uniós 20/20/20-as környezeti stratégiát követve.
Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati vezetője a haza e-mobilitás helyzetéről, Novotny Dénes, az E.on e-mobilitási programvezetője saját programjukról, Vörös Ferenc, a Public Bike System Hungary Kft. projektigazgatója az elektromos közösségi kerékpározásról, Dékány Donát, az Evopro-csoport ügyvezető igazgatója pedig az elektromos autóbuszbusz-rendszerekről tartott részletes beszámolót.

Fotó: HBKIK