Az Európai Parlament az „aranyútlevelek” tilalmát és az „aranyvízumok” szabályozását kéri

Európa

Az uniós állampolgárság nem árucikk, a Parlament ezért uniós szintű szabályozással orvosolná a befektetői állampolgársági és letelepedési programokhoz kötődő visszásságokat.

  • Az „aranyútlevelek” etikai, jogi és gazdasági szempontból egyaránt kifogásolhatók, és súlyos biztonsági kockázatot hordoznak
  • Össze kellene hangolni a tagországokban az „aranyvízumok” kiadását, hogy az ne adjon lehetőséget pénzmosásra és korrupcióra
  • Az „aranyvízumokra” uniós illetéket kellene kivetni

Szerdán a képviselők saját kezdeményezésű jogalkotási jelentésben szólították fel a Bizottságot arra, hogy még megbízatása lejárta, azaz 2024 előtt terjesszen elő jogalkotási javaslatot a kérdésben. A hétfői plenáris ülésen szó volt arról a kötelezettségvállalásról is, amelyet a Bizottság, Franciaország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság, Kanada és az Egyesült Államok tett a tehetős kormányközeli orosz állampolgárok számára kiadott „aranyútlevelek” korlátozása kapcsán. A jelentést a képviselők 595 szavazattal, 12 ellenében és 74 tartózkodás mellett fogadták el.

Tiltsák be az „aranyútleveleket”…

A Parlament úgy véli, hogy a befektetői állampolgársági programok, amelyek harmadik országok polgárainak egy adott pénzösszegért cserébe uniós állampolgárságot adnak, az uniós polgárság legbelső lényegét kérdőjelezik meg. A képviselők a Máltán, Bulgáriában és Cipruson folytatott jelenlegi gyakorlatot „potyázásnak” tekintik, mivel a tagországok olyan dolgot bocsátanak áruba, amelyet soha senki nem szánt árucikknek. Bebizonyosodott, hogy egyes tagországok a kérelmeket akkor is kedvezően bírálták el, amikor a kérelmezők nem feleltek meg minden feltételnek. A kockázatokra való tekintettel ezért a képviselők a befektetői állampolgársági programok megszüntetését követelik.

… és szabályozzák az „aranyvízumokat”

A képviselők a befektetői letelepedési programokat kevésbé kockázatosnak látják. Ennek ellenére a pénzmosás, a korrupció és az adókijátszás megelőzése érdekében mégis sürgetik az ilyen programok uniós szintű szabályozását, többek között az alábbi módon:

szigorúan ellenőrizni kellene a kérelmezők (és szükség esetén családtagjaik) hátterét, el kellene végezni az uniós adatbázisok szerinti kötelező ellenőrzéseket és a harmadik országokban végzett átvilágítást is;

jelentéstételre kellene kötelezni a tagországokat, hogy a tartózkodási engedélyek kiadása előtt értesítsék egymást és konzultáljanak, megadva egymásnak a tiltakozás lehetőségét; valamint

határozzanak meg minimális fizikai jelenlétet (a kérelmezőnél) a vízum kiadásának feltételeként, a befektetéssel kapcsolatban pedig legyen követelmény az aktív részvétel, a minőség, a hozzáadott érték és a gazdasághoz való hozzájárulás.

A Parlament üdvözli, hogy egyes tagállamok bejelentették: korlátozzák az állampolgárság áruba bocsátását az orosz kormányhoz köthető orosz állampolgárok számára, és felszólítja a tagállamokat, hogy valamennyi orosz kérelmező számára azonnali hatállyal szüntessék be befektetői állampolgársági és letelepedési programjaikat. A Parlament azt is kéri, hogy a tagállamok vizsgálják felül az orosz állampolgárok által az elmúlt néhány évben benyújtott valamennyi jóváhagyott kérelmet, és garantálják, hogy „a Putyin-rezsimmel pénzügyi, üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló orosz személy ne őrizhesse meg állampolgársági és tartózkodási jogát”. A képviselők emellett felkérik a Bizottságot, hogy tiltsa be a szankciók hatálya alá eső orosz állampolgárok részvételét a befektetői letelepedési programokban.

Egységes rendszer hiánya, a közvetítők szerepe

A képviselők kifogásolják, hogy mindkét rendszerből hiányzik az átfogó biztonsági ellenőrzés és az átvilágítás. Nem lenne szabad megengedni például, hogy valaki egymás után több különböző országban is kérelmet nyújtson be. Az is elfogadhataltan, hogy a tagállami hatóságok a döntéseiket pusztán közvetítők és egyéb, nem állami szereplők ellenőrzésére alapozzák. A Parlament úgy ítéli meg, hogy mindkét féle programnak hozzá kellene járulnia az uniós költségvetéshez: az „aranyútlevelek” kapcsán azok végleges megszüntetéséig, az „aranyvízumoknál” pedig korlátlan ideig, mégpedig a megvalósuló beruházásokra kirótt, észszerű mértékű illeték formájában. A képviselők egyben arra kérik a Bizottságot, hogy gyakoroljon nyomást a vízummentességben részesülő harmadik országokra, hogy azok is az uniós szabályozáshoz hasonlóan járjanak el.

Mivel a programok közvetítői se nem átláthatók, se nem elszámoltathatók, ezért a Parlament a teljes kizárásukat kéri a befektetői állampolgári programokból, a befektetői letelepedési programok esetében pedig a „szigorú és kötelező erejű” szabályozásukat javasolja, akár szankciók megállapításával együtt.

Sophia in ‘t Veld (Renew, Hollandia) jelentéstevő szerint:

„Ezek a programok csak arra jók, hogy hátsó kaput nyissanak az EU-ba azoknak a kétes alakoknak, akik «fényes nappal» máshogyan nem tudnának ide bejutni. Ideje bezárni ezt a kaput, hogy kívül tartsuk az orosz oligarchákat és a többieket a kétes eredetű pénzükkel együtt. A tagállami kormányok eddig nem voltak hajlandóak tárgyalni erről a problémáról, mondván, hogy az nem az EU-ra tartozik. A jelenlegi történések fényében ezt már nem söpörhetjük tovább a szőnyeg alá.”

A vitában nem szólalt fel magyar képviselő.

A következő lépések

A Bizottságnak jogalkotási javaslatot kell előterjesztenie a témában, vagy meg kell indokolnia, ha ezt nem teszi meg.

Háttér

2011 és 2019 közötti időszakban legalább 130 ezren használták ki a befektetői állampolgársági és letelepedési programokat, ami az érintett országokat összesen több mint 21,8 milliárd eurós bevételhez juttatta. Befektetői állampolgársági programok jelenleg Máltán, Bulgáriában és Cipruson működnek. Bulgária most tárgyalja a program megszüntetéséről rendelkező törvényjavaslatot, Ciprus pedig már csak a 2020 novembere előtt benyújtott kérelmeket dolgozza fel (ez a ciprusi kormány szerint már lezárult). Tizenkét tagország működtet befektetői letelepedési programokat, de a befektetési összegek és opciók országról országra eltérnek.