Szlovák elnökválasztás – Caputová nyert első körben, Sefcovics is a második fordulóban

Világ

Az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás első körét a nem hivatalos végeredmények – a jegyzőkönyvek 95 százalékot meghaladó feldolgozottsága – szerint jelentős előnnyel Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje nyerte, a legerősebb kormánypárt, az Irány jelöltjével, a második legtöbb voksot szerzett Maros Sefcoviccsal együtt került az államfőválasztás második körébe.

Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás első körének nem hivatalos végeredményei szerint Zuzana Caputovára a voksolók 40,24 százaléka adta szavazatát. Az első körben – a várakozásoknak megfelelően – Maros Sefcovics szerezte meg a második helyet, rá a választók 18,73 százaléka voksolt.

Mivel a jelöltek egyikének sem sikerült megszereznie az érvényes szavazatok több mint ötven százalékát, így március 30-án második választási kört tartanak, ahová a két legtöbb voksot megszerzett jelölt jut.

Stefan Harabín, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, korábbi igazságügyi miniszter, akit ugyancsak esélyesnek tartottak a továbbjutásra, az érvényes szavazatok 14,4 százalékával a harmadik helyen végzett.

Az érvényes szavazatok 10,53 százalékával a negyedik helyen végzett Marián Kotleba, a karakteresen EU- ás NATO-kritikus, a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk – Néppárt elnöke és államfőjelöltje. A szlovák kereszténydemokrata politika doyenje, az államfőválasztáson már többedik alkalommal induló Frantisek Miklosko a voksok 5,66 százalékát kapta meg. Bugár Béla, a Most-Híd vegyes párt jelöltje a szavazatok 3,23 százalékát szerezte. A többi jelölt a voksok kevesebb mint három százalékával volt kénytelen megelégedni.
Szlovákiában az ország történetében ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben közel kétmillióan adták le voksukat a 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár közül a 13 államfőjelölt valamelyikére. Az államfőválasztás részvételi aránya enyhén meghaladta az utolsó három ilyen voksolás átlagát, 48,42 százalékos volt.

Az államfőválasztás hivatalos végeredményét vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.