Schwarzenegger nem játszik A feláldozhatók folytatásában Stallone nélkül

Világ

Arnold Schwarzenegger bejelentette, hogy Sylvester Stallone nélkül nem játszik A feláldozhatók következő, negyedik epizódjában – írta a Variety.com.

A filmsztár az Entertainment Weekly című magazinnak nyilatkozta, hogy amennyiben Stallone valóban otthagyja a sorozatot, úgy ő sem szerepel majd benne. “A feláldozhatók nem létezik Sly nélkül. Nem fordulhat elő, hogy nélküle forgassak a filmben” – jelentette ki az egykori kaliforniai kormányzó.

Hollywoodi források szerint Stallone otthagyja a sorozatot, mivel nem tudott dűlőre jutni a negyedik rész történetével, rendezőjével és forgatókönyvével kapcsolatban a Nu Image/Millenium produkciós cég főnökével, Avi Lernerrel.

Az eredeti The Expendables – A feláldozhatók című 2010-es filmet Stallone írta és rendezte, valamint az egyik főszerepet is ő alakította. A két további folytatás forgatókönyve is a nevéhez fűződik. Ő toborozta a veterán akciósztárcsapatot is a gyorsan népszerűvé vált szériához.

Schwarzenegger ugyanakkor megjegyezte, hogy ha mégis nekiállnának a negyedik résznek, az ő szerepét mindenképpen alaposabban ki kell dolgozni. Az első két epizódban ugyanis kitűnő szerepe volt, de a harmadik már nem volt jól megírva, és be is igazolódtak az aggodalmai, mivel nem is ment olyan jól a mozikban.