A román Ploiesti elleni, 1-0 arányú győzelem után kedden délután újabb felkészüli mérkőzést játszott a DVSC a törökországi edzőtáborban – számolt be honlapján a klub.
Az ellenfél ezúttal a lengyel első osztályú Cracovia együttese volt, a mérkőzés pedig a szokásostól eltérően – a két klub megegyezése alapján – 2×45+30 percig tartott. A Lokiban sérülés miatt nem léphetett pályára Brandon Domingues és Oleksandr Romancsuk, a többiek azonban megmutathatták magukat.
Felkészülési mérkőzés, 2×45+30 perc.
DVSC-Cracovia (lengyel) 3-3 (1-2, 1-2).
A DVSC az első 60 percben: Megyeri – Baranyai, Lagator, Pellumbi, Ferenczi – Szuhodovszki, Loncar – Szécsi, Dzsudzsák (Vajda, 46.), Joao Oliveira – Bárány. A DVSC a második 60 percben: Erdélyi – Kusnyir, Dreskovic, Mojzis, Manrique – Ojediran, Tuboly – Bévárdi, Vajda, Bódi (Kyziridis, 91.) – Batai. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Gól: Baranyai (10.), Batai (114., 122.), illetve Rakoczy (24.), Makuch (39.), Smiglewski (115.).
Ez történt az első edzőmeccsen a román Ploiesti ellen:
Legyőzte román ellenfelét a hét 21 év alatti játékossal felálló Loki a törökországi edzőtáborban