Júliusban rendezik a jövő évi Visegrád 4 kerékpárversenyt

Sport

Júliusban rendezik a jövő évi Visegrád 4 elnevezésű kerékpárversenyt, amely Magyarországról indul majd.

A viadal szervezőinek hétfői közleménye szerint a visegrádi csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös nemzetközi országúti versenysorozata 2023. július 8-án Magyarországról indul, majd másnap Szlovákiában folytatódik, míg a lengyel, valamint a záró, cseh futamra július 22-én és 23-án kerül majd sor.

A magyar verseny útvonala a tervek szerint nem változik, a korábbi években megszokottaknak megfelelően ezúttal is Budapestről rajtol és Pannonhalmán ér véget. A viadal Magyarország legmagasabb besorolású egynapos férfi profi versenye.

A magyar főszervező, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület 2023-ban is megrendezi a Nemzetek Kupája (NK) ifjúsági világkupa futamot, amely jelen állás szerint a kilencfordulós sorozat utolsó állomása lesz augusztus 16. és 18. között.

A korosztályos NK egy- és többnapos versenyeket ölel fel – mint például a Párizs-Roubaix vagy a cseh junior Békeverseny -, Magyarországon háromnapos viadalra kerül sor.

(MTI)