Joao Janeiro DVSC

Tchau tchau, Janeiro!

Sport

Bizonyára mindenki hallott a Copacabanáról, amely Brazília és azon belül Rio de Janeiro egyik, ha nem a legszebb tengerpartja, ahol kis túlzással mindenki olyan jól zsonglőrködik a labdával, mint ahogyan a brazil válogatott, a Selecao tagjai szoktak a zöld gyepen. Pontosan ezt a virtuozitást és kreativitást szerettük volna látni a Nagyerdőn is, csak egy luzitán trénerrel, Joao Janeiróval a kispadon.Ez a próbálkozás azonban Leonel Pontes után ismét zátonyra futott. Ezt nyugodtan ki lehet most már jelenteni, miután már nem Janeiro a Loki vezetőedzője.

Igaz, nem törhetünk egyértelműen pálcát fölötte, hiszen a rég nem látott játékos- és inkább légiósdömping közepette kellett dolgoznia, és végül a kapkodás, a koncepciótlanság elegye bábeli zűrzavart szült, és lett sikertelen ez az amúgy jól hangzó projekt. Abban nincs vita, hogy egészen hitványra sikeredett a szezonrajtunk, hiszen legutoljára ilyen rosszul 2017-2018-as szezonban kezdtünk, amikor az első öt meccset nyeretlenül hoztuk le, De aztán megrázta magát a csapat, és az ötödik helyen végzett. Nos, ez idén kisebb csodával érne fel, látva az eddigi játékunkat. Bár, ha bemennek a helyzeteink a KTE és a Vasas ellen, akkor jóval előrébb lennénk a tabellán, és ez a cikk sem biztos, hogy megszületik.

Zűrzavaros nyári felkészülés

Már a felkészülési időszak is zűrösen indult, hiszen még Joan Carrillo kezdte meg az alapozást a csapattal, majd mikor tulajdonosváltásra került sor, a katalán szakembert érdemei elismeréseként kirúgta az új vezérkar, gondolván, ha takarítanak, akkor ne végezzenek félmunkát.

Így jött képbe Joao Janeiro, aki a Szegeddel és a Kisvárdával is élvezetes és eredményes futballt produkált, nem mellesleg a nagy Johan Cruyfftól és Marcelo Bielsától is tanult edzői pályája során. Ebből azonban mi jószerivel semmit sem láttunk. Főleg azért nem, mert kevés volt az idő elsajátítani az új játékfilozófiát, és Debrecenben a kispad amúgy is elég hamar kényelmetlen lesz, ha nem jönnek az eredmények. Pláne egy külföldinek.

Igaznak bizonyult Debrecenben a „sok bába között elvész a gyerek” szólás is, hiszen annyira belendültünk az igazolások terén, hogy csak kapkodtuk a fejünket, és tanulgathattuk az új neveket. Végül olyan bő keretünk lett, hogy ebből záros határidőn belül egy ütőképes csapatot összerakni majdhogynem lehetetlen küldetés volt. Főleg úgy, hogy az új szerzemények egy része, fogalmazzunk úgy, valamilyen hiányossággal érkezett ide. Vagy meccshiánnyal, vagy menetközben szerzett sérüléssel küszködött, de volt olyan is, aki alapvetően komoly technikai hiányosságokkal igazolt ide. 

Szobrot Carrillónak! Bár sokáig rezgett a léc, de csak bent maradt a Loki az NB I-ben

Voltak ugyan villanásaink kezdetben a mérkőzéseken, de a legtöbb esetben csak a küzdőszellem és a megalkuvást nem tűrő harcmodor volt dicsérhető, a védekezés viszont valahogy csak nem tudott összeállni. Az első két fordulót leszámítva nem igazán volt olyan védősorunk, ahol ugyanabban az összeállításban lépett volna pályára a csapat. A káosz úrrá lett a hátvédsorban, így pedig akármennyire is jó kapusaink vannak, egy rendezetlen védelem mellett igen nehéz védeni. Ez pedig megmagyarázza tizenhárom bekapott gólunkat. Különösen nehéz volt a Mezőkövesd és a Zalaegerszeg elleni idegenbeli találkozónkat megemészteni, hiszen azokra leginkább a borzalmas jelző illett.

Hayk és Noah hova tovább?

Bár lelkiismeretes fiatalembernek látszik az örmény sportigazgatónk, Hayk Hovakimyan felelősségéről is beszélni kell. A PAFC elleni mérkőzés után a luzitán mester el is szólta magát, amikor kijelentette, hogy ő csak két játékos (Horváth és Megyeri) leigazolásáért volt felelős, a többiekről pedig nem szeretne véleményt formálni. Nos, ezt lehet, hogy nem kellett volna így ország-világ előtt kijelentenie, de igencsak elgondolkodtató, ha valóban úgy történtek az igazolások, mint az előző vezetőségnél is, csak pepitában. Csak itt csúnya szóval egy kazal légióst tettek le ömlesztve, míg a másik esetben bizonyos ügynökök védencei voltak a befutók. Semmivel sem volt jobb egyik sem.

Az is elgondolkodtató, hogy olyan emberek, mint a brazil Charleston, aki már tucatszor bizonyította azt, hogy alkalmatlan a mezünk viselésére, még mindig a cívisvárosban van. Ezek mind-mind felvetik a sportigazgatónk felelősségét is. A mi esetünk egyébként emlékeztet a Diósgyőr utolsó szezonjára az első osztályban, amikor egy rakás horvát játékost igazoltak, főleg az edző Zoran Zekic kérésére, de végül nem tudott érdemben összeállni egy csapat, így búcsúzni kényszerültek az NB I-től. Mint ismert, a DVTK a mai napig nem tudott visszajutni az élvonalba.

Nagy kérdés az is, hogy mennyire veszik komolyan hajdúsági szerepvállalásukat az örmények, mert az eddigi igazolások – tisztelet a kivételnek – nem igazán meggyőzőek, és annak ellenére, hogy nem láttam élesben mindenkit játszani, inkább létszámnövelőnek tűnnek, mintsem érdemi erősítéseknek. Az így elmondottak alapján világosan látszik, hogy bár az edzőt kiáltották ki bűnbaknak, nem csak ő az egyedüli felelős a gyenge kezdés miatt.

Összegezve, a leköszönő edzőnknek Joao Janeirónak nem sikerült a pályán prezentált futballjával és eredményeivel elérnie azt, hogy munkája elismeréseként a neve mellé tegyük a Rio szócskát. Pedig a körítés és az előélete egyértelműen mást ígért. Fent megemlített okok miatt Debrecenben sajnos rövid időn belül sikerült megégnie, alaposan rontania a Kisvárdán felépített nimbuszán. Ettől függetlenül köszönjük a munkáját és a szimpatikus pacsizásokat a meccsek után.

Boa sorte no futuro Joao!
Tchau tchau Janeiro!

– Faragó László –