Kínos közjáték után veszített a magyar bokszoló az ökölvívó Eb-n

Sport

Gálos Rolandot győztesnek hirdették, majd jelezték, hogy mégis veszített, ezzel kiesett a férfi ökölvívók Európa-bajnokságán, a minszki Európa Játékokon, melyen Kovács Pál egyhangú pontozással kikapott és búcsúzott.

A második versenynap esti programjában bemutatkozó Gálostól egyértelműen győzelmet vártak a magyar csapat edzői, megjegyezve ugyanakkor, hogy moldovai ellenfelével nem lesz könnyű dolga, eddigi egyetlen meccsüket megosztott pontozással nyerte a magyar 60 kilós.

A mérkőzés kilenc percen át kiegyenlített küzdelmet hozott, Dorin Bucsa ment előre, Gálos viszont ügyesen távol tartotta magától, és messziről próbált bal-jobb kombinációkkal találni. A felek szinte végig vibráltak a ringben, ám ritkán ütöttek, és akkor is sokszor pontatlanul. Gálos a második menetben tűnt egyértelműen jobbnak, bár ott sem volt nagy fölényben, viszont akkor Bucsa szinte egyszer sem találta el, a másik kettőben viszont nehéz volt különbséget tenni a felek között.

Végül aztán mintha az eredményhirdetéssel is azt akarták volna érzékeltetni az illetékesek, hogy nehezen lehetett döntésre jutni. Előbb ugyanis 4-1-es megosztott pontozással Gálos Rolandot hirdették ki győztesnek. A mérkőzésvezető az ő kezét emelte a magasba, majd mindkét bokszoló tudomásul vette az eredményt, a szokásoknak megfelelően lepacsiztak és kimentek a másik sarkához az edzőkkel is kezet fogni. Ám még mielőtt elhagyták volna a szorító környékét, a mérkőzésvezető kétségbeesetten visszahívta az öklözőket és heves bocsánatkérések közepette jelezte, tévedés történt és Bucsa győzött 4-1-re.

Gálos értetlenül állt a történtek előtt, Törteli Ferenc és Alvics Gyula edzők pedig az első sokk után heves tiltakozásba kezdtek, ám keveset tehettek.

“Ilyen nincs, kihirdetik győztesnek, aztán visszavonják az egészet! Hihetetlen”

– háborgott a vegyes zónában Törteli, aki a meccs után próbált panaszt emelni az eljárás ellen, de az eredményt már nem változtatták meg újra.

A napot Kovács Pál zárta, aki a 81 kilósok nyolcaddöntőjében a francia Gaetan Ntambwe ellen lépett szorítóba és végig nagyon bátran bokszolt esélyesebb riválisa ellen.

Kovács az első menetben rögtön irányítani próbált, ment előre, riválisa pedig igyekezett kitérni előle és tartani a biztonságos távolságot. A szakasz nagy részében a francia talált valamivel többet, ám az utolsó fél percben a magyar többször is gyönyörűen tisztán talált. A második menet elején az elsőhöz hasonló mederben folyt a meccs, Ntambwe jól védekezett és kontrázott, ám Kovácsnak is sikerült egy-két távolról indított ütése. A magyar versenyző a szakasz második felére fáradni látszott, s francia riválisa egyre nagyobb fölénybe került.

Az utolsó menetben Kovács Pál továbbra is ment előre, ám már leginkább csak egyeket tudott ütni, ellenfele pedig egyre többször találta el tisztán, így végül egyhangú pontozással Ntambwe győzött.

“Az volt a terv, hogy irányítok, megyek előre. Nem éreztem, hogy erősebb lett volna nálam, de jól mozgott el, nehéz volt eltalálni. Nem örülök a vereségnek, de megyek tovább előre” – összegzett Kovács Pál az MTI-nek.
A magyarok egy győzelemmel (Harcsa Zoltán) és három vereséggel (Kovács, Gálos, Kozák László) zárták a napot. Vasárnap Bernáth Attila (49 kg), Fodor Milán (64 kg), Harcsa (75 kg) és Hámori Ádám (91 kg) lép szorítóba, mindannyian a nyolc közé jutásért.