Újabb kupameccset játszik a Főnixben a Szolnoki Olaj

Sport

A EuroCup ez évi verseny sorozatában tizenhét ország harminchat csapata vesz részt az alapszakaszban, úgy, hogy azokat hat csoportba sorolták, figyelembe véve a földrajzi elhelyezkedést. Az Olaj a “D” – csoport résztvevője, s az orosz Himki Moszkva, a török Besiktas, a szintén orosz Zenit, a lett VEF Riga és a szlovén Union Olimpija ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást. A szolnokiak a hazai meccseket Debrecenben, a Főnix Csarnokban játsszák.

Az Olaj ebben a sorozatban eddig  1-1-el áll, ugyanis Debrecen 96-94 arányban megverték a Zenit St. Petersburg csapatát, míg a Riga vendégeként tízgólos vereséget szenvedtek.

A csoportküzdelmek december 17-én fejeződnek be, ez alatt oda-vissza alapon minden csapat tíz mérkőzést játszik. A küzdelmek során kialakul a sorrend és a csoport első négy helyezettje jut tovább. Az állva maradt 24 együtteshez csatlakozik az Euroligából érkező 8 csapat és kialakul a 32-es mezőny.

A küzdelmek 2015. január 6-án folytatódnak 8 négyes csoportban, amely további hat találkozót jelent. Innen az első két helyezett lép tovább az úgynevezett egyenes kieséses ágra, amelyet oda-visszavágós rendszerben játszanak. Kialakul a nyolcas mezőny, ahonnan a párharc győztesei bejutnak a negyeddöntőbe, és onnan szintén két mérkőzés összesítése alapján lehet továbblépni a EuroCup döntőjébe, ahol ismét két találkozón dől el a győztes kiléte.

EuroCup, 3. forduló,  2014, október 29. 19:00, Főnix csarnok

Szolnoki Olaj – KK Union Olimpija

A további hazai mérkőzések időpontja
2014.11.11. 19:00
Szolnoki Olaj KK – Besiktas Integral Forex Istanbul

2014.11.26. 19:00
Szolnoki Olaj KK – VEF Riga VEF Riga

2014.12.10. 19:00
Szolnoki Olaj KK – Khimki Moscow Region