A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helyben hagyását indítványozta abban az ügyben, amiben egy férfi élettársával megölt egy embert. A férfi később egy másik sértett életét is kioltotta.
Az ítéleti tényállás szerint a bűntársak élettársként, hajléktalan életmódot folytattak, szálláshelyük egy salgótarjáni híd alatt volt. 2020 őszén csatlakozott hozzájuk egy másik hajléktalan férfi, aki ittasan szexuális ajánlatokkal ostromolta a nőt, aki rendszeresen visszautasította. 2020 szeptemberében a nő elpanaszolta élettársának, hogy újabb ajánlatot kapott a férfitól. Ekkor az élettárs az ittasan a matracon fekvő sértettet többször megszúrta, míg a nő kétszer mellkason szúrta. Az áldozat perceken belül meghalt. A holttestet a nő elrejtette.
Az elkövetők között az élettársi kapcsolat az eset után hamarosan megszakadt, a nő Németországba távozott.
A korábbi erőszakos bűncselekményei miatt többször büntetett férfi 2021. január 11-én, egy másik nővel szórakozott Salgótarjánban, melynek során lerészegedtek. Amikor a férfi híd alatti szálláshelyéhez értek, szóváltásba keveredtek. A férfi dühében ütlegelte, majd késsel többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. A nő holttestét az időközben a városban keresésére indult férje fedezte fel.
A Balassagyarmati Törvényszék a középkorú férfit több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
A bíróság a nőt emberölés bűntette miatt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen a volt élettársak és védőik elsődlegesen felmentésért, illetve a büntetések enyhítéséért fellebbeztek. A határozatot az ügyész mindkettőjük esetében tudomásul vette.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál az elsőfokú ítélet helyben hagyását, a védelmi fellebbezések egyidejű elutasításával.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős másodfokú ítéletével az erőszakos többszörös visszaeső férfi tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését helybenhagyta. A bíróság a nő büntetését 8 évre enyhítette az időmúlásra, a büntetlen előéletére és másodlagos elkövetői szerepére tekintettel.