Egy helyi lakos 2023. augusztus 31-én feljelentést tett a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon, miszerint a Csontváry Kosztka Tivadar utcai egyik társasház folyosóján elhelyezett, lezáratlan kerékpárját a nyitott állapotban lévő rácsos folyosóról ismeretlen tettes eltulajdonította – írja a police.hu.
A beszerzett kamerafelvételek alapján a nyomozók azonosítottak egy, a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 40 éves férfit.
Néhány nappal később, 2023. szeptember 8-án újabb feljelentés érkezett ismeretlen tettes ellen, aki szintén egy pestszentlőrinci lépcsőházból lopott el egy lezáratlan biciklit.
A kamerafelvételek alapján mindkét bűncselekmény elkövetésével B. Rudolf gyanúsítható, akit a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei elfogtak és előállítottak.
A férfit lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték letartóztatását. Kihallgatásán a terhére rótt cselekmények elkövetését nem ismerte el, és nem tett vallomást.