Taxis barátjával vitette magát az elrejtett kábítószerért a díler, vádat emeltek ellene

Rendőrség

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfival, házastársával és további társaikkal szemben, akik 2019-2020-ban kábítószerrel kereskedtek Budapesten. A férj a lebukás elkerülése érdekében a megrendeléseket kódolt nyelvezettel egyeztette a vevőivel.

A vádirat szerint a férj 2020. októberi elfogását megelőzően legalább egy éven át rendszeres haszonszerzés végett különböző típusú kábítószerekkel, jellemzően kannabisszal kereskedett, amelyet a vevőivel, a velük való telefonos kapcsolattartás során leplezett módon, „meggyes (rétes)”, „öcskös”, „zöldség” szavakat használva azonosítottak. A férfi fővárosi lakásán tárolta a kábítószert, ahol alkalmanként felesége és egy barátja – akinek bejárása volt hozzájuk – is részt vett az árusításban. A lakáson a kábítószer adagolásához szükséges zacskókat és mérleget is tartottak.

A férj egy másik barátja, egy taxisofőrként dolgozó 32 éves férfi maga is több embert látott el kábítószerrel. A két barát szükség esetén kölcsönösen adott el egymásnak kábítószert és 2020 őszén egy közös beszerzést is terveztek.

2020. október 26-án a 35 éves vádlott – mivel taxis barátját nem érte el – egyedül vett át egy jelentős adag marihuánát egy másik – utóbb szintén felelősségre vont – férfitől, majd a kábítószert egy gyáli ipartelep melletti erdős területen elrejtette azzal a céllal, hogy később visszamegy majd érte. A férfi végül, az időközben elért taxis barátjával, annak taxijával, ment vissza az elrejtett áruért, és megkezdte a csomagtartóba a pakolást, ekkor azonban a budapesti rendőrök elfogták őket.

A Fővárosi Főügyészség a 35 éves férfit, a neki az elfogás napján marihuánát eladó vádlottat, illetve a 32 éves férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, a feleséget és a másik barátot alapeseti kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja. A főügyészség a vádlottakkal szemben fegyház- és börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, a kábítószer kereskedelméből származó összegek vagyonelkobzását is indítványozza a vádiratban.