Féltékenység miatt fegyverrel rontott rá a házaspárra egy férfi Dunaharasztiban

Rendőrség

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki volt barátnőjére és annak férjére támadt egy pisztollyal. A többször elsütött fegyver több ember életét is veszélyeztette.

A vádirat szerint a férfi 2020-ban pár hónapig szerelmi kapcsolatot tartott fent az akkor férjétől külön élő nővel. A nőt a férje párszor felkereste békülési szándékkal és az elkövető már ekkor is fenyegetőzött azzal, hogy meg fogja ölni. A nő végül visszament a férjéhez, amit a férfi nem tudott elfogadni.

2020. december 2-án az elkövető magához vette a korábban általa illegálisan szerzett éles lőfegyverét, majd Dunaharasztiba ment, hogy leszámoljon a nővel és férjével. A sértettek ekkor egy velük együtt többek által bérelt többszintes házban laktak, és mivel az elkövető járt korábban a házban, így ismerte annak beosztását. A férfi Kihasználva, hogy a ház nyitva volt és a sértettek a konyhában voltak, belopózott a szobájukba és várta őket.

Végül a férj lépett először a szobába, akivel dulakodtak és elővette a fegyvert is. A dulakodás során az előtérbe kerültek, ahol a nő a férje segítségére sietett, miközben a több lakótárs is köréjük gyűlt. A nőnek végül sikerült az elkövető kezéből kicsavarnia a pisztolyt és bedobta a szobájukba.

Az elkövető a fegyver után ment és az újra felvette. A férj ismét dulakodni kezdett vele a pisztoly megszerzéséért, amelynek során az elkövető megpróbálta őt meglőni. A fegyver elsült, de lövedék az ágyba fúródott és nem találta el a férjet. Ekkor érkezett a sértett segítségére egy másik, szintén a házban lakó férfi, aki szintén megpróbálta elvenni az elkövetőtől a fegyvert. Az elkövető ismét elsütötte a pisztolyt, azonban a vele dulakodó férfinak sikerül a fegyvert tartó karját elmozdítania, így a lövedék a falba csapódott. Ezután az elkövető elejtette a fegyvert, amit a sértett nőnek sikerült kivinnie a szobából. Az elkövető lövései során a mindössze 11 négyzetméteres szobában a volt barátnője, annak férje valamint több lakótársuk is jelen volt.

A lövedékek becsapódása illetve azelőtt az egyes berendezési tárgyakon vagy a falon történő esetleges irányváltásai miatt több ember élete is veszélybe került.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen több ember sérelmére és több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat.

Kép: illusztráció.