Vádat emelt az ügyészség a majdnem tragédiát okozó embercsempészek ellen

Rendőrség

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt két embercsempész ellen, akik annyi migránst zsúfoltak az autójukba, hogy majdnem tragédiába torkollott a szállítás.

A vádirat szerint a két külföldi elkövető 2022 áprilisában egy Belgiumban bérelt furgonnal érkezett hazánkba. Céljuk az volt, hogy pénzért rendszeresen szállítsanak a magyar-szerb határról a magyar-osztrák határra az országa illegálisan belépő személyeket.

  1. április 21-én 19 migránst szállítottak megállás nélkül Szeged mellől Kópháza közelébe, ahol kitették őket.

Ugyanerre készültek 2022. április 24-én is, azonban ekkor már 38 főt zsúfoltak be, az alig 13 köbméteres rakterű teherautóba. Ezután majdnem három órán keresztül, megállás nélkül hajtottak velük. A csempészett személyek többször is dörömböltek az elkövetőknek, mert alig jutottak levegőhöz. Ennek ellenére az embercsempészek csak akkor álltak meg, amikor Inárcs közelében a rendőrség erre kényszerítette őket.

A teherautóban uralkodó körülményeket jól mutatta, hogy ekkorra már az egyik migráns az oxigén és vízhiány miatt közvetlen életveszélyes állapotba került.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövetők ellen minősített embercsempészet bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat.