Fiatalkorúak rongálták meg a Margit híd kőkersztjét

Rendőrség

Szülei kíséretében ment be a két 16 éves tinédzser a II. Kerületi Rendőrkapitányságra.

Rendőrségi felhívás alapján kerestek a II. kerületi nyomozók két ismeretlen elkövetőt, akik 2020. november 10-én 20 óra körül a Margit hídon letörték és elvitték a Szent Korona műemlék két kőkeresztjét.

A felhívás hatására 2021. január 12-én egy 16 éves fiú és egy 16 éves lány szüleik kíséretében jelentkeztek a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányságán, ahol elmondták a rendőröknek, hogy magukra ismertek a híradásokban, és bevallották, hogy ők törték le a kereszteket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két fiatalt védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A fiatalkorú gyanúsítottak beismerték tettüket, vallomásukban elmondták a rendőröknek, hogy nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket, amikor úgy döntöttek, hogy letörik azokat a koronáról, amit azóta nagyon megbántak. Az eljárást a fiatalok ellen szabadlábon hagyásuk mellett folytatják a rendőrök.