Fiatal dílereket fogtak el a kispesti rendőrök

Rendőrség

Bűnügyi információ merült fel arra, hogy egy férfi kábítószerrel kereskedik, amit Budapesten a XIX. kerületi lakásán tárol és porcióz ki. A nyomozók azonosították a 24 éves budapesti lakost, akit 2020. június 24-én este, a lakásán fogtak el. A nyomozásnak köszönhetően másik négy férfi került a nyomozók látóterébe, akik segítettek a kábítószer eladásában.

A kispesti rendőrök egy  27 és egy 23 éves férfit 2020. június 25-én délután Dunaharasztiban, egy 23 évest aznap este budapesti lakásán, valamint egy   24 évest pedig május 26-án délelőtt fogtak el Kispesten.

Elfogásukat követően a rendőrök a kutatások során több mint másfél kilogramm kábítószergyanús anyagot, közel 700 ezer forintot, mobiltelefonokat, laptopot, valamint digitális mérlegeket foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.