Fogolyszökés és csalás miatt körözték a két férfit

Rendőrség

A budapesti rendőrök egy hotelben fogták el azt a férfit, aki bűnügyi felügyeletből szökött meg; valamint rokonát, aki ellen szintén elfogatóparancs volt érvényben.

A bíróság 2020. március 19-én – többek között zsarolás és más bűncselekmények miatt – elrendelte a 24 éves M. Zoltán bűnügyi felügyeletét, amelynek helyéül egy VII. kerületi lakást jelölt ki. Az április 1-jei ellenőrzéskor a rendőrök nem találták a férfit a lakásban, ezért ellene fogolyszökés vétség miatt elfogatóparancsot adtak ki.

Információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi egy zuglói hotelben bujkál, rokona – a 37 éves M. Sándor – segítségével, aki ellen csalás miatt szintén elfogatóparancs volt érvényben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2020. április 6-án délelőtt, a hotelben mindkét férfit elfogták és előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók M. Zoltánt őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

police.hu