Letartóztatták őket

Rendőrség

A Ceglédi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást tizenhárom gyanúsított ellen, közülük tíz főt a bíróság letartóztatott.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a ceglédi rendőrök a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával 2019. november 5-én Cegléden, Jászkarajenőn, Zagyvarékason, Jászkiséren, Szolnokon, Tápiógyörgyén, Csépán, Abonyban és Újszászon intézkedtek összeghangoltan.

A végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, továbbá több helyszínen kábítószergyanús és feltehetően új pszichoaktív anyagokat, digitális mérleget, több mint kétmillió forint készpénzt, valamint több fegyvert vagy annak utánzatát foglalták le.

Az akciót követően a nyomozók tizenhárom főt hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt, közülük tíz főt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. november 7-én elrendelt.