Fehérbottal sétáló idős asszonyt rabolt ki

Rendőrség

A Monori Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy idős, látássérült nőt rabolt ki Maglódon.

A bűnügy vádlottja, egy budapesti férfi 2018 decemberében estefelé érkezett autóval Maglódra. Ott egy benzinkútnál pár ezer forintért tankolt, majd fizetés nélkül elhajtott.

Maglód egyik utcájában felfigyelt a bűnügy sértettjére, egy 78 éves asszonyra, aki pásztázó fehérbottal ballagott. Kabátján látássérült feliratú kitűzőt viselt. Táskáját a nyakában vitte. A táskában személyes iratai mellett több mint 50.000 forint készpénz volt.

A férfi megállt az úttesten és útbaigazítást kért az idős nőtől. A sértett elmondta a vádlottnak, hogy a környéken nincsen olyan utca, amit keres. Ekkor a vádlott megragadta az asszony táskáját és megpróbálta a nyakából kiszedni. Az idős nő két kézzel szorította a táskát, a férfi viszont egyre erősebben rángatta a sértettet, mígnem nekilökte a gépkocsi ajtajának. A vádlott végül elszakította a táska pántját, visszaült vele az autóba és nagy sebességgel elhajtott.

A sértett segélykiáltásaira egy közelben lakó értesítette a rendőröket. A Monori Rendőrkapitányság rendőrei pár percen belül rátaláltak a vádlottra, aki egy közeli utcában éppen a kocsiját próbálta kiszabadítani a sárból.

A Monori Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, aki fogvatartásban várja a tárgyalást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.