Teherautó akkumulátorokat loptak

Rendőrség

A hajdúnánási rendőrök elfogták a három feltételezett elkövetőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. április 2-án 22 óra körül Polgáron ismeretlenek kibontották egy telephely kerítését, majd onnan hat teherautó akkumulátort loptak el.

A rendőrségre érkező bejelentést követően a nyomozók a helyszínre mentek, ahol az adatgyűjtést követően rövid időn belül a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben elfogtak három helyi lakost. A 23 éves R. Róbertet, a 22 éves Sz. Árpádot és a 21 éves Sz. Róbertet előállították a Polgári Rendőrőrsre. Kihallgatásukat követően a nyomozók a 23 és a 21 éves feltételezett elkövetőket bűnügyi őrizetbe vették, míg társuk szabadlábon védekezhet.

Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a nyomozó hatóság.