Részegen kötekedett – halálra késelték

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2016.10.04-én 10 órától a következő ügyet tárgyalja.

 

A megismételt eljárásban első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2015 decemberében H. Patrik vádlottat emberölés bűntette miatt 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett a tényállás téves megállapítása miatt, az emberölés bűntette vonatkozásában, jogos védelem okából való felmentés érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2012 októberében több helybeli társaság is szórakozott a Harsány településen lévő sörözőben, akik csaknem egy időben az ott megrendezett bálból hazafelé tartottak. Az ittas állapotban lévő P. Norbert sértettet testvére, P. Dávid és annak barátnője kísérte haza. Útközben P. Norbert kötekedő hangulatban volt. Éjjel 1 óra tájban találkoztak a vádlottal és annak társaival, akik mivel látták, hogy a sértett ittas állapotban van, nem álltak szóba vele. Nem sokkal később ért oda M. Zoltán, akivel a sértett szóváltásba keveredett, majd lökdösődni kezdtek. A közelben lévő vádlott, T. István és Ö. Roland próbálta lecsillapítani P. Norbertet, azonban a sértett ekkor már verekedni kezdett. Hátulról megrúgta a vádlottat, majd ököllel is megütötte. A vádlott ekkor a zsebéből kivett késsel többször megszúrta P. Norbert sértettet, aki – bár elsősegélyben részesítették, a kórházba szállítás közben a mentőautóban meghalt. A sértett életét az újraélesztés sem menthette meg. Perbeszédek.