Csütörtöktől várja a közönséget az idei Sziget fesztivál. Az idén 30 éves kulturális rendezvényen mások mellett az Imagine Dragons, David Guetta és Billie Eilish is fellép.
A Sziget hat napon át, augusztus 15-ig tart az óbudai Hajógyári-szigeten. Hatvankét országból érkeznek fellépők mintegy negyven programhelyszínre, a közönség több mint száz országból jön.
Az idei fesztivál világsztárjai közé tartozik Billie Eilish, aki először lép magyar közönség elé, mellette eljön a Florence + The Machine, az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore is. Szintén a nagyszínpadon zenél Sam Fender, a Foals, Yungblud, Arlo Parks és Caroline Polachek.
A második legnagyobb zenei helyszínen, a több mint tízezer fő befogadására alkalmas FreeDome sátorban mások mellett Bonobo, Youngr, a Moderat, SG Lewis és a Viagra Boys ad koncertet. A Party Arénában partybrandek mutatkoznak be, az underground elektronikus zenének otthont adó Colosseumban Jeff Mills, Sven Väth és Dixon is színpadra lép.
“Számos újítással jelentkezik a Sziget. Cél, hogy a pandémia után visszaszerezzük a vezető pozíciót az európai fesztiválpiacon” – mondta korábban Kádár Tamás, a rendezvény főszervezője.
Idén több helyszín új dizájnt kapott, visszatért a népszerű és egyedi Art of Freedom, díszbe borult a Szigetre bevezető K-híd, hatvan kilométernyi fényfüzér, nyolcezer dekor izzó és negyven óriási lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.
Idén helyet cserélt a feltörekvő tehetségeknek helyet adó Európa Színpad és a világzenei helyszín, a Global Village. A hip-hop és a rap előadók a dropYardon lesznek, a Sztereo Színpadon a retro zenék hallhatók, a Music Boxban a dalszerző-énekesek, a Magic Mirror a filmek és a zenék mellett kerekasztal-beszélgetéseket, stand-upot kínál.
A modern cirkusz szerelmeseit az ezer férőhelyes Cirque du Sziget sátor várja világsztárokkal. Idén is lesznek sétáló utcaszínházak, valamint színházi és tánchelyszín (Theatre-and-Dance Field).
(MTI)
Kezdőkép: A 29. Sziget fesztiválra tartó fiatalok érkeznek a K-hídon az óbudai Hajógyári-szigetre 2023. augusztus 9-én. Az idei fesztivált augusztus 10. és 15. között rendezik meg, amelyen több mint ötven programhelyszín lesz, 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban és csaknem kétszáz magyar résztvevő lesz. MTI/Balogh Zoltán