Telt házzal és Ed Sheerannel rajtol a Sziget

Party Zone

Végre ez is eljött és ismét elkezdődik a nyár legönfeledtebb hete, a Sziget. A fesztiválon idén is világsztárok adják egymásnak a nagyszínpadot, az első napon máris a brit szupersztár, Ed Sheeran első magyarországi koncertjén énekelhetjük vele a slágereit. Nézzük még, mit kínál a Sziget nyitónapja.

A Szigetlakók egy része már korábban beköltözött, mától pedig 1000%-on pörög a fesztivál. A Nagyszínpad világot jelentő deszkáira ebben az évben elsőként a Nagy-Szín-Pad! 2019 győztese, a USEME lép majd fel, a csapatot pedig Michael Kiwanuka követi. Ő jegyzi többek között a Big Little Lies főcímzenéjét, a Cold Little Heart-ot, mely várhatóan ma élőben is felcsendül a színpadon. Utána egy különleges program kap helyett a fesztivál legnagyobb színpadán: a SUPERAR gyermekkórussal énekelhet együtt a több ezres tömeg. A Sziget idén ugyanis a Love Revolution jegyében minden egyes napra elhoz egy különleges előadót vagy performanszot, akik az átállások között erősítik a szeretet forradalmának üzeneteit. A SUPERAR program az egyenlőség jegyében született meg és hátrányos helyzetű gyerekek számára biztosít ingyenes zenei oktatást a világ 7 országában.

A különleges koncert után Jain veszi be a terepet. A francia énekesnő négy évet töltött Kongóban, ami a zenéjére is nagy hatással volt, ennek köszönhető a Jainre jellemző táncos, laza, popos hangzás, mint amilyen a Makeba c. slágere is. A Nagyszínpad előtti téren eddigre valószínűleg egy gombostűt is nehéz lesz leejteni, az est fő fellépője ugyanis Ed Sheeran, a világ egyik legaktuálisabb előadója, aki egyszál gitárral és szerelmes dalaival gyűrte maga alá a Földgolyó szinte összes slágerlistáját. Nem csoda, hogy erre a napra el is fogyott az összes napijegy.

Mindeközben a Mastercard Stage by A38 ezúttal is a befutott sztárokat és a feltörekvő reménységeket szállítja a közönségnek. Az első nap többnyire a rock lesz az uralkodó műfaj: az Ocen Alley Ausztráliából hozza enyhén reggae beütésű dallamait, Frank Turner & The Sleeping Souls az érzelmesebb vonalat képviselik majd filozofikus hangulatú számaikkal, csakúgy, mint a Kodaline és a Razorlight csapata, majd az Of Mice and Man csap a húrok közé, keményebb vizekre kormányozva az A38 színpadot. Éjjel azonban a táncé lesz a főszerep: a The Blaze francia house duó, majd Fakear visz bele a hajnalba.
Az elektronikus zene fellegvára ezúttal is a Colosseum by Samsung lesz, ahol minden nap déltől, egészen reggelig egymást váltják a lemezlovasok. Első nap a Dice Events prezentálásában lépnek színpadra a hazai és nemzetközi techno élet tehetségei, mint Blawan vagy éppen Fjaak.

Az Európa Színpad presented by ibis a felfedezőknek ajánljuk: itt olyan, a befutás szélén lévő előadók játszanak, akikért hazájukban már rajonganak és itt az ideje, hogy a határokon túl is felfigyeljenek rájuk. A fesztivál első napján az ibis MUSIC döntősei lépnek itt fel. A koncertsorozat során az ibis és az általuk felkért szakmai zsűri értékelte azt a 90 művészt, akik 17 országban, a szállodalánc 44 hoteljének valamelyikében kapott fellépési lehetőséget. Most a legjobb kilenc léphet fel a Sziget első napján: Naë (Franciaország), Nxdia (Egyesült Királyság), Gilsons (Brazília), Moglii (Németország), Maria Yfeu (Spanyolország), Qaayel (Marokkó), MVNSI (Belgium), So Flow (Lengyelország), Glass Cristina (Mexikó).

A fesztiválon mindenki megtalálja a zenei ízlésének megfelelő színpadot: singer-songwriterektől hangos a Ticketswap Music Box, afro és latin ütemekre rázhatjuk a One Love – Afro-latin-reaggae faluban, klasszikus, opera és jazz csendül fel a Magyar Zene Házában, a Sláger FM Greatest Hits Stage ad a retro bázisaként szolgál a héten, míg a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Színpad a hazaiak mellett mostantól külföldi bandáknak is ad lehetőséget a bemutatkozásra. A Global Village a Világzenei Nagyszínpad örökségét viszi részben tovább, míg a Youtube Music Tribute Stage-en legendás csapatok előtt tiszteleghetünk. És ez még csak a kezdet, csütörtöktől minden egyes helyszín teljes üzemmódra kapcsolva várja a fesztiválozókat!