BZ motorvonat

Augusztustól tíz regionális vasútvonalon megszűnik a személyszállítás

Ország

A MÁV-Volán-csoport augusztus elsejétől további intézkedésig 10 regionális vasútvonalon vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait; ez rövid távon enyhíti a regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt 

Az érintett mellékvonalakon korszerű, légkondicionált autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé az utasoknak – hangsúlyozták közleményükben. A döntés érinti mások mellett a (Miskolc-Tiszai-) Nyékládháza-Tiszaújváros, a (Mátészalka-) Kocsord alsó – Csenger, Újszeged – Mezőhegyes, és a Mezőhegyes Battonya, illetve a Somogyszob – Nagyatád vonalat.

A Társaság szerint nem  a hodászi balesetet, vagy az elöregedett járműpark indokolja az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedtetését, hanem a jármű- és személyzethiány, amelynek enyhítésére a MÁV-Volán-csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat,  de hiába várja a csatlakozni szándékozók jelentkezését, az állások betöltetlenek maradnak.

A közlekedéspolitikáért felelős korábbi vezetés által 2022 decemberében elrendelt teljesítmény-többlet mértéke elérte a 3,5 millió vonatkilométert, amellyel összefüggésben a vasúttársaság jelezte az illetékes államtitkárságnak, hogy ilyen mértékű szolgáltatásbővítés mind a járműállomány, mind a humánerőforrás (mozdonyvezetők, jegyvizsgálók) oldalról kockázatot hordoz.

Ezeket a kockázatokat az ukrajnai háború miatti alkatrészhiány csak súlyosbította, “így mostanra a vállalatcsoport munkatársainak megfeszített, összehangolt munkájára és minden szakmai tapasztalatára szükség van ahhoz, hogy a vasúttársaság nap mint nap teljesíteni tudja közszolgáltatási feladatait” – olvasható a MÁV-Volán-csoport közleményében.

Az érintett mellékvonalak, ahol meggszűnik a vasúti közlekedés:
        • 89 sz. (Miskolc-Tiszai―) Nyékládháza―Tiszaújváros,
        • 114 sz. (Mátészalka―) Kocsord alsó―Csenger,
        • 121 sz. Újszeged―Mezőhegyes,
        • 125 sz. Mezőhegyes―Battonya,
        • 38 sz. Somogyszob―Nagyatád,
        • 47 sz. (Dombóvár―) Godisa―Komló,
        • 78 sz. Balassagyarmat―Ipolytarnóc,
        • 98 sz. Abaújszántó―Hidasnémeti,
        • 103 sz. Karcag―Tiszafüred,
        • 146 sz. Lakitelek―Kunszentmárton (―Szentes).