Benyújtotta az Alaptörvény tizenegyedik módosítását célzó javaslatot kedden a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté indítványa szerint a történelmi hagyományok miatt a megyék neve vármegyére változna.
Az indoklás szerint a magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak.
“A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek.”
A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése – tartalmazza az Alaptörvény 11. módosítását célzó javaslat indoklása.
A javaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Varga Mihály pénzügyminiszter törvényjavaslata pedig többek között arról is értekezik, hogy a kormánymegbízottak mostantól főispánok lesznek, ezzel pedig 75 év után ismét visszakerül a magyar közjogi rendszerbe az egyik legősibb magyar tisztség. A tervezet szerint az érintett ágazati törvényekben a kormánymegbízott elnevezését főispánra módosítja.
„A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.”
– olvasható az indoklásban.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán