Kamerák elé állt, és üzent a győrieknek a szexbotrányba keveredett polgármester

Ország

Részben valódiak, részben manipuláltak a napokban kikerült felvételek – mondta Borkai Zsolt, aki először szólalt meg a szexvideója kikerülés után. A győri polgármester elnézést kér a családjától és mindenkitől, de nem mond le – írja az Index.

Az ismeretlen szerző által írt blog megvádolta őt és ügyvéd ismerősét korrupcióval, és azzal, hogy a tisztességtelenül szerzett pénzből többek között egy olyan adriai hajókirándulást szerveztek, amelyen kábítószert fogyasztottak és prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.

A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam

– mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában a győri polgármester.

A nyilatkozatban, amelynek nagy részét papírról olvasta, azt mondta: soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el.

Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezem

– jelentette ki. Szerinte a politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, szerinte mindezt azért tették, hogy polgármesterként felállítsák.

“Módszerük: a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen”

– mondta a videóban. Szerinte többször bizonyította, hogy képes harcolni, valamint hozzátette, hogy Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített.

“Nem adom harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsanak, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől. Nem lépek vissza. A győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát

– mondta Borkai Zsolt.