Pintér: soha nem fogjuk elárulni a Gruevszki-ügy részleteit

Ország

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén adott tájékoztatáskor nem hibázott a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal – jelentette ki a belügyminiszter a testület szerdai rendkívüli ülése után újságíróknak nyilatkozva.

Pintér Sándor kiemelte: a bevándorlási hivatal precízen, szakszerűen és törvényesen adott tájékoztatást Nikola Gruevszki menekültügyi eljárásáról.

Pintér azt is leszögezte,

a hivatal soha nem mondhatja el az eljárás részleteit, csak az ENSZ-nek.

A menedékkérőt viszont nem köti ez a titoktartási kötelezettség, így akár a sajtón keresztül elmondhatja, például hogy milyen módon akar érvényt szerezni kérelmének.

A belügyminiszter az újságíróknak bemutatta azt is, milyen a határozat, amit egy menekültügyi kérelem elbírálásakor meghoznak. Mint hangsúlyozta, annak nincs olyan indokoló része, amely egyes cselekményekre kitér, csak törvényi helyeket tartalmaz. Így

a sajtóban megjelent indok, arról, hogy mire alapozta a hivatal döntését, “az nem lehet valós”.

Pintér Sándor szerint a tények ismerete nélkül hozott következtetések miatt hívták össze a bizottság szerdai ülését, amelyen – mint kiemelte – azért is vett részt, mert fontosnak tartja, hogy a bizottság tekintélyét megőrizzék. A bizottság és a Belügyminisztérium közötti kapcsolattartás eddig kiváló volt.

Emellett a belügyminiszter a bizottsági ülésen leszögezte: a bizottság tekintélyének megőrzése mellett feladata az is, hogy munkatársai feddhetetlenségét megőrizze. Mint kiemelte:

munkatársai a törvényeknek és legjobb tudásuknak megfelelően, esküjükhöz híven adtak megfelelő választ.

Kiemelte: a menekültügyi eljárásban a törvény a hatóságokat kordában tartja és titoktartásra kötelezi. A menedékkérőt nem. Ez magyarázatot adhat arra, hogy mik jelentek meg a különböző sajtótermékekben.

A Magyar Idők kissé korán értesült

Mirkóczki Ádám a testület jobbikos elnöke azt mondta: nem pártpolitikai ügyről van szó, azért hívta össze az ülést, mert a bizottság tekintélyét helyre kell állítani.

A jobbikos politikus a Magyar Idők keddi számát is magával hozta, amely már kedd reggel beszámolt arról, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal döntött Gruevszki menekültstátuszáról.

Azt mondta: ez a nemzetbiztonsági bizottság ülésén még nem volt igaz, később mégis beigazolódott. Azt is elmondta, hogy a testületnek kedden küldött levélben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) levelében azt írta: sem a külügynek, sem az Információs Hivatalnak nem kell beszámolnia, mert semmilyen adatuk nincs az ügyben. Ehhez képest Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán arról beszélt, magyar diplomaták segítették Gruevszkit. Úgy értékelt, a magyar kormánynak tisztáznia kell az ügyet.

Mirkóczki Ádám, a testület ülése után pozitívnak nevezte, hogy a belügyminiszter személyesen jelent meg a bizottság ülésén. Kiemelte, az ügynek van nemzetbiztonsági relevanciája: ki kell derülnie, hogy volt-e a magyar hatóságoknak akár titkosszolgálatoknak szerepe, történt-e törvénysértő cselekmény, lehet az Európai Unióban egy köztörvényes bűnözőt menekültügyi eljárás keretében befogadni – sorolta.

Ma Halász volt a soros sorosozó

Halász János, a bizottság fideszes alelnöke kiemelte: Gruevszkit

a Soros által támogatott szocialista kormány üldözi. Azt is tudni, hogy Magyarországnak van egy törvényes joggyakorlata arról, hogy a valóban üldözötteknek menedéket ad.

Azt mondta: a testület keddi ülésén a menekültügyi hivatal vezetője minden kérdésre szakszerűen válaszolt, hiteles jogi tájékoztatást adott a jogi helyzetnek megfelelően. Az ügy részleteiről a törvény erejénél fogva nem adhatott tájékoztatást. A fideszes politikus szerint az ügyből az ellenzék csinál politikai ügyet. Ezért – mint mondta – a napirendet nem szavazzák meg.

A fideszes politikus is hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tekintélyét meg kell őrizni. Ehhez olyan kérdésekkel kell foglalkozni, amelyek a nemzet biztonságát érintik. Azt mondta, az ellenzéki politikusok a bizottság keddi ülésén csak a Gruevszki-ügyről kérdeztek. Miközben a balkáni útvonalon fokozódik a migráció, a hétvégén háromszor annyian támadták a magyar határkerítést, mint korábban. Az is látható, hogy az EU, az ENSZ és Soros György pénzéből anonim bankkártyákat osztogatnak a migránsoknak. Ez a terrorveszélyt is növelheti. Magyarország és Európa biztonságát veszélyezteti – szögezte le Halász János.

A bizottság ülésén Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke, a szocialista Molnár Zsolt, valamint Halász János, a bizottság fideszes alelnöke vett részt, aki a fideszes Lezsák Sándort is képviselte, így határozatképes lett az ülés. Ugyanakkor, mivel Halász János – kijelentésével megegyezően – nem szavazták meg a napirendet, így érdemben nem tudott tárgyalni a testület.

A szocialista Molnár Zsolt elfogadhatatlannak nevezte a kormánypárti képviselők eljárását. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy mivel jelen volt a belügyminiszter, választ kaphattak volna fontos nemzetbiztonsági kérdésekben.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Nikola Gruevszki kedden a Facebook-oldalán megerősítette, hogy megkapta a menekültstátuszt Magyarországon.

(MTI)