Buszsofőr

Amputált lábú, rokkant nőt aláz meg rendszeresen egy szegedi buszvezető

Ország

Trolival kénytelen megtenni útjának egy részét egy mopeddel közlekedő rokkant nő Szegeden. A sofőrök többsége segítőkész, egyikükkel azonban rendszeresen meggyűlik a baja.

Az 53 éves Gyöngyi súlyosan mozgáskorlátozott, a közlekedésben egy mopedre támaszkodik. A kis jármű azonban – pontosabban az akkumulátora – nem bírja ki a teljese utat a nő lakhelye és a klinika, vagy az orvosi rendelő között.

Az elkeresedett asszony a Délmagyarnak számolt be kálváriájáról.

Bár az említett sofőr a végállomáson mindig felengedi a járatra, ha valaki babakocsival száll fel útközben, felszólítja, hogy adja át a helyet, és szálljon le.

Az utasok több ilyen esetben is mellém álltak már. Volt, amikor a babakocsis mondta, hogy megvárja a következő járatot, de ez a sofőr minden alkalommal megmakacsolja magát, és azt mondja, addig nem megy tovább, amíg én nem szállok le. Rendkívül megalázó a helyzet és az, ahogyan beszél velem ez az ember

– panaszolja Gyöngyi, aki nehezen bírja idegileg a megaláztatásokat.

A szegedi nő panaszára reagálva a belföldi tömegközlekedési dolgozók szakszervezetének elnöke azt mondta,

bírósági határozat van arról, hogy a mopedek szállítása megtagadható a tömegközlekedési eszközökön.

Amikor tehát valaki felveszi Gyöngyit, az a jóindulatán múlik. Az viszont elítélendő, ha ezt nem megfelelő módon teszi.

Elnézést kért az igazgató

Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója is elmondta, mivel közlekedésbiztonsági szakemberek véleménye szerint az elektromos moped biztonságos rögzítése nem, vagy csak részlegesen oldható meg, Szegeden az utazási feltételek között az szerepel, hogy ez a jármű az utastérben nem szállítható. Ennek ellenére – leginkább csúcsidőn kívül – a mopedeket felengedik a buszokra, ha üres a babakocsik számára fenntartott hely. Ha viszont valaki felszáll egy gyerekkocsival, át kell neki adni a helyet.

Az ügyvezető igazgató a járművezető viselkedése miatt elnézést kért a hölgytől.