Két régi barát, egy utazás és a skót Felföld magasztosan zord tájai. Egy utazás, amelynek a valódi távolságát nem kilométerekben mérjük. A holland Bart Schrijver filmjének Los Angeles-i premierjén jártunk.
Vida Virág
Október 5-én a glendale-i AMC The Americana at Brand 18 modern high-tech Dolby Cinema termében tartották a The North Los Angeles-i premierjét, a Picturehouse szervezésében, ahol a komoly fizikai kihívást átélő hősök (és színészek) utazását a legnagyobb kényelemben nézhettük végig, feltett lábakkal. Az estén Bart Harder főszereplő és Arnold Janssen executive producer is részt vett. A vetítést megelőző rövid színpadi felvezetésben szó esett a film figyelemre méltó holland közönségsikeréről: az alkotás 2025 legnézettebb holland artfilmje lett. Nemzetközi pályája most az Egyesült Államokban folytatódik, ahol október 9-én kezdődik a mozifilm forgalmazása.
Bart Harder, főszereplő és Arnold Janssen producer a színpadon a premier estéjén
A The Nort nem sok szereplős akciófilm vagy látványos vígjáték – a történet két mondatban elmesélhető. Chris és Lluis, két egykori jó barát és lakótárs tíz év elteltével újra találkozik, hogy harminc nap alatt hatszáz kilométert gyalogoljon a skót Felföldön, a West Highland Way és a Cape Wrath Trail útvonalán. A közös túrától azt remélik, hogy egymáshoz és önmaguk elveszített részeihez is visszatalálnak.
A The North egészen más nézői figyelmet kíván, mint amilyenhez általában hozzászoktunk. Úgy fogadható be igazán, ha egy bő kétórás meditációra készülünk, átadjuk magunkat a vászonról vagy képernyőről átfolyó természetnek, engedjük, hogy a gyaloglás ritmusa, a csend, a víz hangja és a táj magával ragadjanak. Nagyvásznon ez különösen erős élmény. A hatalmas terek szinte körülölelnek bennünket, és egy idő után úgy érezzük, hogy mi magunk is ott baktatunk a két férfi mellett, beszívva az eső és az ázott fű illatát.
A lenyűgöző környezetben közben két eltérő emberi sors bontakozik ki. Látszólag két, közel azonos korú régi barát utazását követjük, de fokozatosan megértjük, mennyire máshol tartanak az életben. Kettejük története az élet lehetséges alternatíváiról is szól. Utakról, amelyeket választunk, és utakról, amelyek minket választanak és kénytelenek vagyunk azokon tovább haladni. Van, amit irányíthatunk, és van, amit el kell fogadnunk. A Felföld kiszámíthatatlan időjárásában ezek a kérdések fokozatosan letisztulnak és szinte tapinthatóvá válnak.
A film a barátságról is érzékenyen beszél. Attól, hogy régóta ismerünk valakit, még nem feltétlenül látunk a lelke mélyére. A közös emlékek akár el is fedhetik a másik ember változását. Talán nem vesszük észre, hogy a másik ember milyen félelmeket hordoz, és milyen küzdelmeket vív magában. A két karakter közösen megtett útja lehetőséget ad arra, hogy a régi barátok újra figyelni kezdjenek egymásra. A befelé fordulás és a másik meghallgatása olyan kapcsolódási pontokat teremthet, amelyek egy életre elmélyítik a kapcsolatot.
Amellett, hogy az érzékenyen ábrázolt férfi-barátság női szemmel meglepően szótlan, mégis a két férfi gyér verbális kommunikációja adja a barátságuk hiteles mélységét azzal, hogy nem beszélik túl az érzelmi helyzeteket. A csend néha erősebb minden szónál. És ez a csend sokkal hallhatóbbá válik a skót Felföld csendjében.
A skót Felföld egyszerre zord és magasztosan szép: az elemekkel sokszor meg kell küzdeni, miközben a táj újra és újra ámulatba ejti az utazót. A fáradtság, a csend és a hatalmas terek segítenek elhelyezni önmagunkat és kapcsolatainkat a világban. A saját életünk is más megvilágításba kerül, amikor szembesülünk ezzel a nálunk sokkal nagyobb természeti léptékkel.
A The North az utazóregények hagyományát is folytatja. A különböző tájakon áthaladó, más-más vándorokkal találkozó hősök útja lassan mitikus jelleget ölt. Akár Odüsszeusz utazása során, útközben itt is különböző sorsokkal találkoznak a hősök. A megismert emberek az élet más és más lehetőségeit villantják fel, így a tapasztalatgyűjtés egyben belső utazássá is válik: a választás, az elrendeltetettség és az elfogadás kérdései kísérik végig a szereplőket.
Bart Harder és Carles Pulido természetes, hiteles játéka olyan közel enged a két férfihoz, mintha velük ülnénk a sátorban, és együtt hallgatnánk a ponyvára hulló esőt. Twan Peeters operatőri munkája pedig a táj szépségét és az út fizikai nehézségét egyaránt érzékelteti. Szinte a bőrünkön érezzük a hideg északi szelet és az arcunkba vágó, szemerkélő vagy szakadó esőt; nézőként is átéljük a hatszáz kilométeres út fáradtalmait.
Szerzőnk Vida Virág a főszereplő Bart Harderrel a Tan O’Shanter-ben tartott premier partin
Ennek a jelenlétnek valós alapja van. Schrijver rendezői beszámolója és a főszereplő Bart Harder a vetítés utáni folytatott beszélgetésünk szerint a két színész és a velük tartó kis stáb valóban végiggyalogolta a skót Felföldet. A hatfős csapatban a szereplők mellett a rendező, az operatőr, egy hangfelvevő és a forgatást dokumentáló munkatárs haladt. Többnapos szakaszokon maguk vitték a sátrakat, az élelmet és a technikai felszerelést, és sátrakban aludtak; további négy ember biztosította a háttértámogatást. A kimerültség, az átázott ruhák és a viharos éjszakák tapasztalata így közvetlenül élményként épültek be a filmbe.
A premier után a történelmi Tam O’Shanter skót étteremben folytatódott az este zártkörű fogadással. A helyszínválasztás jól kapcsolódott a filmhez: a vásznon megidézett Skócia hangulata a moziteremből kilépve is velünk maradt.
A The North olyan film, amelyhez érdemes lelassulni. Ha elfogadjuk a ritmusát, a gyaloglás, az eső és a csend lassan személyes élménnyé válik. Végül már arra is figyelünk, mit hordoz magában az az ember, aki mellettünk halad – vagy ül a moziteremben — és mit viszünk mi magunk az útra.
