Egy véletlenül lehallgatott telefonbeszélgetés adta az ötletet az HBO új sorozatához

Kultúra Világ

Két rivális londoni ügyvédi irodát állít szembe egy filmsztár és egy tech milliárdos válása az HBO War című sorozatában. A szereplők és az alkotók szeptember 22-i sajtóbeszélgetésén az is kiderült, hogy a történet ötlete egy véletlenül lehallgatott telefonbeszélgetésből született.

George Kay, a sorozat alkotója eredetileg egy két ügyvédi iroda versengésére épülő történetet szeretett volna írni, de sokáig nem találta az első évad központi ügyét. A fordulatot egy sorban állás közben hallott telefonhívás hozta. A mögötte álló nő újra és újra igent mondott a telefonba, majd a beszélgetés végén felkiáltott. Amikor Kay megkérdezte, mi történt, a nő azt felelte: a férje végre aláírta a válási papírokat. Négy évig tartó válásának története adta az első évad kiindulópontját.

A War középpontjában Carla, a nemzetközi filmsztár és Morgan, a tech milliárdos házasságának felbomlása áll. A házaspárt Sienna Miller és Dominic West alakítja, akik húsz évvel ezelőtt már dolgoztak együtt a londoni West End színpadán. Miller szerint ez a közös múlt segített eljátszaniuk egy hosszú kapcsolat összetettségét. West úgy fogalmazott: szereplőik a szerelem és a háború közötti keskeny határon egyensúlyoznak, miközben az ügyvédek egyre inkább a harc felé terelik őket.

A válóperben a Cathcarts & Sons és a Taylor & Byrne ügyvédi iroda csap össze. Ben Taylor rendező elmondta, hogy a két iroda tereit tudatosan eltérőnek tervezték: a Cathcarts épülete a régi vagyon világát idézi, míg a Taylor & Byrne tágasabb, látványosabb irodában működik. London maga is hangsúlyos szerepet kapott a sorozatban; az alkotók olyan szeretettel akarták megmutatni a várost, ahogyan számos amerikai jogi sorozat mutatja be saját helyszínét.

Kay szerint az első évad válópere nemcsak a két főszereplőről szól. A széthulló házasság tükrében a többi szereplő kapcsolatai is új fénybe kerülnek. A következő évadban új ügy és új téma kerül majd terítékre – például  egy rágalmazási történeten keresztül a hírnév és a szakmai tekintély kérdését járja körül a sorozat.

A War október 1-jén indul az HBO Maxon.