A Most vagy soha! című film díszbemutatója Budapesten

“Most vagy soha!” Íme minden idők legdrágább magyar filmje, és Rákay Philip

Kultúra

Az alkotók jelenlétében mutatták be szerda este Budapesten a március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet, amely csütörtöktől látható országszerte a mozikban.

A csütörtök esti díszbemutató előtt a vörös szőnyegen vonultak végig a Most vagy soha! szereplői és alkotói. Szerda este 900 meghívott vendég tekintette meg a nagyszabású produkciót, amely száz forgatási nap, egy év előkészítés és másfél év utómunkával jött létre.

A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a vetítés előtt hangsúlyozta: “a Most vagy soha! rólunk szól, a hőseinkről, a hazaszeretetről és a szabadságvágyról”. Káel Csaba szerint nagyon fontos a márciusi ifjakról, Petőfiről filmet készíteni.
A kormánybiztos emlékeztett arra, hogy Mihalek Zsuzsa magyar berendező megkapta idén az Oscar-díjat. Káel Csaba szerint ez is bizonyíték arra, hogy Magyarországon kiváló minőségben készülnek filmek. Ez a magas színvonal rendelkezésére állt a Most vagy soha! stábjának is – mutatott rá.

Öt évvel ezelőtt kezdték el írni Szente Vajkkal a forgatókönyvet, aztán csatlakozott hozzájuk Kiss-Szabó Márk, majd nem sokkal később Lóth Balázs kérték fel, “hogy ezt az álmot együtt váltsuk valóra” – idézte fel Rákay Philip kreatív producer, forgatókönyvíró. Mint mondta, a koronavírus-járvány miatt majdnem egy évig nem tudták elkezdeni a film előkészítését, ezért csúszott a Petőfi bicentenáriumára tervezett bemutató.

“Öt év és több ezer ember munkája van ebben a filmben. Kiváló stábbal és színészekkel dolgozhattunk együtt egy jó ügyért, ami Petőfi és a márciusi ifjak története”

– mondta Philip.

A Most vagy soha! című film díszbemutatója Budapesten
Lóth Balázs rendező (b), Berettyán Nándor (b2), aki Petőfit és Mosolygó Sára (j), aki Szendrey Júliát alakítja, illetve Rákay Philip kreatív producer, forgatókönyvíró (b3) a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmben az alkotás díszbemutatója előtt Budapesten, a Cinema City Arénában 2024. március 13-án. Az alkotók jelenlétében mutatták a március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló filmet, amely március 14-től látható országszerte a mozikban. MTI/Máthé Zoltán

Szente Vajk kreatív producer, forgatókönyvíró szerint mindenkinek megvan a maga elképzelése március 15-ről. “Mi ezt képzeltük el róla” – hangoztatta.

Ezernégyszáz ember közös munkája eredményeként jött létre a Most vagy soha! – mondta Lóth Balázs rendező a díszbemutatón.
Az új Petőfi-film a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának állít emléket. A nagyszabású alkotás főszereplője Petőfi Sándor a forradalmár, a költő és a szerelmes fiatalember. A film egyetlen nap történetét meséli el, a forradalom előestéjétől március 15. éjszakájáig.

A Most vagy soha! azt mutatja be, hogy milyen lehetett ezt a forradalmi napot Petőfi és barátai szemszögéből átélni, egy közös ügyért harcolva.

A filmben Petőfit Berettyán Nándor alakítja, feleségét, Szendrey Júliát Mosolygó Sára. Mellettük kiemelt szerepben látható Koltai-Nagy Balázs (Jókai Mór), Fehér Tibor (Vasvári Pál), Horváth Lajos Ottó (Farkasch, a titkosügynök), Jászberényi Gábor (Meyer, a rablóvezér), Lukács Sándor (Ignaz von Lederer tábornok), Nagy Sándor (Emich Gusztáv) és Szerednyey Béla (Landerer Lajos) is.

Csütörtökön drónshow is várja az érdeklődőket a nemzeti ünnephez és a film országos bemutatójához kapcsolódóan. Több száz drón rajzol majd az égre a történelmi kalandfilmhez és a nemzeti ünnephez kapcsolódó ábrákat 18 óra 48 perctől a Várkert Bazár előtti szakaszon a Duna felett.

A Most vagy soha! című filmet a magyarországi premier hetében Erdélyben is vetítik a mozik Nagyváradon, Temesváron, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. A film olyan településeken is látható lesz, ahol nincs mozi, így Székelyhídon, Nagyszalontán, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen és Székelykeresztúron.

A 135 perces alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült 6,1 milliárd forintból, a képi világért Dobos Tamás operatőr felelt. A produceri feladatokat Csincsi Zoltán, Fülöp Péter és Kriskó László látta el. A film látványtervezője Pető Beatrix, jelmeztervezője Velich Rita, vágója Kertai Gábor és Hegedüs Gyula László, zeneszerzője Gulya Róbert.