Pályaorientációs nyílt napot tartottak a Természettudományi Múzeumban

Kultúra

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) kedden természettudományos nyílt napot szervezett középiskolás és felsőfokú képzésben részt vevő diákoknak pályaorientációs céllal.

Bernert Zsolt, a múzeum főigazgatója köszöntőjében elmondta, az esemény célja, hogy a meghívott középiskolás és felsőfokú képzésben résztvevő diákoknak kedvet csináljanak a természettudományos pályához. Erre azért van szükség, mert a nemzetközi tendenciának megfelelően Magyarországon is csökken a reálértelmiség száma.

Hozzátette: kilenc helyszínen természettudományos bemutatókon vehetnek részt a diákok, ezeken megismerhetik a múzeum gyűjteményeinek sokféleségét és bepillantást nyerhetnek a kutatók munkájába.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár köszöntőjében szintén a természettudományok fontosságáról szólt. Mint mondta, a reáltantárgyak oktatásának egyik nehézsége, hogy nehéz színessé tenni, közel vinni a diákokhoz a tantárgyakat. Ebben nagy szerep jut a pedagógusoknak és ebben segítenek azok a programok is, mint például a Lányok Napja vagy a múzeum nyílt napja, amelyeken a fiatalok személyesen találkozhatnak a kutatókkal, tudományos eredményeikkel.

Az államtitkár szerint a múzeumok megerősíthetik azt a szemléletmódot, amely a természettudományok megértéséhez, megszeretéséhez szükséges, “ezeken a helyszíneken olyan impulzosokat lehet adni a fiataloknak, amelyek akár egy életre meghatározhatja az érdeklődési körüket”.

Kitért arra hogy, a kormány elkötelezett a természettudományos oktatás erősítése mellett, egyebek mellett ezt a célt szolgálja az Öveges-program. Emellett elmondta, hogy jelenleg is folyik egy nagy fejlesztés, amelynek keretében informatikatermeket alakítanak ki abban a csaknem 180 általános iskolában, ahol a diákok gyengébb eredményt értek el a természettudományos kompetenciamérésen.

Kezdőkép: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Természettudományi Múzeum középiskolás és felsőfokú képzésben részt vevő diákoknak rendezett pályaorientációs nyílt napján Budapesten 2023. február 21-én. MTI/Balogh Zoltán