Bozsó Zoltán dandártábornok, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka lemondott a hivatásos szolgálati jogviszonyáról – írta a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya a Telex kérdésére.
Bozsó Zoltán életrajza szerint szolgálati évei idején a rendőrség kötelékében is többször töltött be vezetői beosztást. Az Európai Unió magyar soros elnökségének gödöllői helyszínen megrendezett eseményei során a biztosítás feladatait koordináló törzs tagja volt.
1990 és 2003 között váci rendőrkapitány volt, később a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójaként is szolgált. Két évig a BRFK rendészeti helyettese volt, azután gödöllői rendőrkapitánynak nevezték ki. 2017 és 2018 között a tiszalöki börtön parancsnoka volt, ezután nevezték ki a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet élére.
A dandártábornok oktatói és vizsgaelnöki tevékenységet lát el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Oktatási és Kiképző Központ által szervezett fogdaőri, valamint őr-kísérőőri szaktanfolyamon.
2021-ben a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.