Évről évre nő a látogatócsoportok száma a Fiumei úti sírkertben, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben és a Nemzeti Gyászparkban – közölte a fenntartó, Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) csütörtökön az MTI-vel.
Egyre többen látogatnak a felnövekvő generáció tagjai is a budapesti történelmi sírkertekbe, a fiatalokat érdekli a nemzet múltja – emelik ki a közleményben.
A NÖRI célja kezdettől az volt, hogy programjaival, kulturális rendezvényeivel vonzóvá tegye a fiatalok számára is a nemzet történelme szempontjából kiemelt három helyszínt, amelyeken keresztül jól bemutatható a magyarság újkori történelme. A fiatalok körében a tematikus séták is egyre népszerűbbek, tavaly rekordszámú látogatót regisztráltak – írták.
A három helyszínen 2017 óta folyamatosan emelkedik a látogatók száma, és a világjárvány idején tapasztalt visszaesést követően 2023-ban rekordszámú érdeklődőt regisztráltak: 577 sétán összesen 17 345-en vettek részt.
A bejelentkező csoportok 83 százaléka a volt diákcsoport (397 csoport 12 040 fővel), legtöbbjük középiskolás (62 százalék), de általános iskolások (32 százalék) és egyetemisták (6 százalék) is szép számmal megfordultak a NÖRI helyszínein.
Kiemelten nőtt a Fiumei úti sírkertbe látogató iskolai csoportok száma, ami azt mutatja, hogy a nemzeti emlékhelynek a maga sokoldalú arculatával, térhatásával, tematikai profiljával erős megszólító hatása van azokra a tanulói csoportokra, akik az ott nyugvó jeles személyiségek életművével szeretnének foglalkozni, de azokra is, akik a képző- és építőművészet, a botanika vagy a historikus hátterű iskolai közösségi programok megvalósításához keresnek helyszínt – áll a közleményben.
A NÖRI nemcsak diákcsoportok fogadásával szólítja meg a fiatalokat, de különleges kulturális programok szervezésével is. Az Emlékhelyek napja, a Múzeumok éjszakája, a Kulturális örökség napjai és számos történelmi évforduló kapcsán százak töltik meg a Fiumei úti sírkert különleges hangulatú terét koncertek, előadóművészeti produkciók közönségeként.
Az egyre emelkedő látogatószám igazolja, hogy a sírkert műemléki terébe bevont időszaki kulturális nagyrendezvények jelentősen növelik a helyszín ismertségét, turisztikai vonzerejét is – írják a közleményben.
Móczár Gábor főigazgató a közleményben kifejtette: a tavalyi adatok a 2022-ben indult – a nemzeti és történelmi emlékhelyeket a középiskolai neveléssel összekapcsolni törekvő – Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programjuk alapelveit is igazolják: a történelem szempontjából kiemelt helyszíneken a köznevelés és a szakképzés szereplői számára egyszerre van jelen az iskolán kívüli ismeretszerzés, a tapasztalati tanulás és a magyar történelem iránti erősödő érdeklődés.
Ezt támasztja alá, hogy folyamatosan bővül azon oktatási intézmények köre, amelyek első alkalommal jelentkeznek tanulócsoportjaikkal a Fiumei úti sírkertbe és a Nemzeti Gyászparkba, “és abban bízunk, hogy ezt a tendenciát meg tudjuk őrizni ” – mondta a főigazgató.
(MTI)
Kezdőkép: MTI/Soós Lajos