Virtuálisan is bejárható kiállításon mutatkoznak be az idei Derkovits-ösztöndíjasok

Helyi hírek

Idén is 26 fiatal képzőművész pályaműveit vonultatja fel a Műcsarnokban a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj ez évi nyerteseinek bemutatkozó kiállítása, amely péntektől virtuális sétán is bejárható.

A Derkó 2021 című tárlat keddi online megnyitóján Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója kiemelte: a Derkovits-ösztöndíjakat hatvanhatodszor ítélték oda, a Műcsarnok az idén 125 éves, a kiállítás mégsem a múltról szól, a Derkovits-ösztöndíj sajátja a jövő.

Utalva arra, hogy idén 170 pályázó közül kellett kiválasztani a nyerteseket, Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezetője rámutatott: az ösztöndíjra jelentkezők számából és a beérkezett alkotások minőségéből is kitűnik, hogy ezt a lehetőséget mind többen szeretnék kihasználni. A 200 ezer forintos havi támogatás mellett a fiatal, pályakezdő művészek az ösztöndíjon keresztül a szakmai közösséghez is csatlakozhatnak – hangsúlyozta.

(MTI)