Fővárosi egyetemisták jelentkezését várja az MCC

Helyi hírek

A fővárosban tanuló nappali tagozatos egyetemi hallgatók jelentkezését várják márciusban és áprilisban a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programjának iskolái – hívta fel a figyelmet az MCC általános főigazgató-helyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Lánczi Péter hozzátette, hat tudományterületen: társadalom- és történelemtudomány, jog, közgazdaságtan, média, nemzetközi kapcsolatok és pszichológia terén szerezhetnek kiegészítő oktatást a programba jelentkező hallgatók. Elmondta: az MCC törekszik a tudományközi megközelítések alkalmazására is. A programban résztvevők egy motiváló közösséghez csatlakozhatnak, elmélyülhetnek szakmai gyakorlataikban, és sok külföldi, illetve egyetemeiken nem tanító oktatótól hallhatnak előadásokat – fűzte hozzá.

Az MCC egyetemi programjának iskolái kétéves képzéseket hirdettek, amelyek további két évre meghosszabbíthatóak, vagyis a teljes egyetemi időszakot lefedheti ez a képzési rend – ismertette főigazgató-helyettes.

Hangsúlyozta: az MCC ott kezdődik, ahol az oktatási rendszerek véget érnek, vagyis az intézmény a tanrenden kívüli érdeklődések, és a diákok ötleteinek megvalósítására ad teret.

Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével, valamint a kért dokumentumok csatolásával lehet a www.mcc.hu honlapon.

Lánczi Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról is, hogy a közelmúltban az MCC Alapítvány működése átalakult, nagymértékű állami támogatást kapott a szervezet.

Mint mondta, ezáltal a lehetőségek száma megnőtt, 9-ről 35 helyszínre szeretnék növelni hosszú távon az MCC elérhetőségét Kárpát-medence-szerte. Az átalakulás nem változtatja meg a munkát, az MCC az elmúlt 24 évben folyatott pedagógiai- és tehetségfejlesztési programjait viszi tovább – fűzte hozzá a főigazgató-helyettes.

(MTI)