Megint itt van egy nagyokos, aki azt se tudja, mi fán terem a közmű, de esőerdőt ültetne a Dósa nádor térre.
Mi közöm nekem ehhez a térhez, ha volt pofám itthagyni Debrecent? Minek ugat egy senkiházi, aki csak azért tolja haza a képét, hogy lássa a szüleit? Hacsak nem azért, mert 3-4 évig hóban-fagyban, kora hajnalban és késő este hívott ide a munka. Láttam ezt a teret eleget. Tíz éve és most is.
Jártam ide gyalog, biciklivel, kocsival, mindennel. Jó volt? Nagyon is. Szép volt a Dósa nádor tér? Aligha. Több volt a fa? Ugyan már. Izzó aszfaltcsíkokon köröztek a kocsik egész nap egy parkolóautomata körül.
Kinek jutott volna eszébe itt megpihenni? Most, a felújítás után talán lesz erre is esély. Tegnap néztem szét az új téren. Mit kell erre mondani? Frissebb, lágyabb jobb?
Leginkább tisztes iparosmunka. Letisztult, kopár. Ülőhely alig, pedig a szomszédos Csapó utcára kör alakú betonpuffok is jutottak. Érthetetlen, hogy itt miért hagyták ki.
Tessék megnézni.
A gyerekeknek készült játszókaspók jópofák. A szökőkút mellett szépen le lehet égni, míg lurkók pancsolnak a vízben. Bízom benne, hogy a design kaspókba ültetett fák tíz év múlva adnak egy kis árnyékot is a kősivatagnak, addig pedig lehet pancsolni a szökőkútban meg esőerdőről álmodni a szép felújított Dósa nádor téren.
Csapó István
