Féltékenységből szúrta meg a sértettet a debreceni férfi

Helyi hírek

Ellene a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

A vádlott és a sértett a bűncselekmény elkövetését megelőzően hosszabb ideje ismerték egymást, egymás közelében laktak. A sértett élettársával és közös kiskorú gyermekükkel elköltözött egy másik debreceni házba.

A vádlott érzelmileg kötődött a sértett élettársához, szeretett volna vele közelebbi kapcsolatba kerülni, ezért őt többször kereste személyesen és telefonon, azonban az asszony a férfi közeledését mindig elhárította.

2017. szeptember 18-án a vádlott kétszer is megjelent a sértett házánál, be akart jutni, ezért hangosan dörömbölt a lemezkapun. Első alkalommal csak az asszony tartózkodott otthon, aki felszólította a vádlottat, hogy távozzon.

A vádlott ennek ellenére kora délután ismételten megjelent a ház előtt, hangosan
dörömbölt a kapun, majd egy idő után magától elindult a közeli tér felé. A házban tartózkodó sértett kiment az utcára, ahol felismerte a vádlottat, utána ment, majd a férfit kérdőre vonta.

A vádlott rendkívül felindult állapotban volt, visszafordult a sértett felé, aki megijedt és a kezeit felemelve védte a fejét a vádlott bántalmazásától tartva. Ekkor hirtelen a vádlott egy ismeretlen eszközzel a sértett bal oldali mellkasát kétszer megszúrta a hónalj vonalában, majd elszaladt a helyszínről.

A sértett észlelve a sérüléseit, ismerősei közreműködésével kórházba ment, ahol őt haladéktalanul és szakszerűen ellátták.

A vádlott magatartása következtében a sértett szúrt és metszett, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A mellüreg megnyílása közvetetten életveszélyes állapotnak minősül.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.