Jótékony célokért futottak az első pille futáson

Helyi hírek Sport

Ép és fogyatékos gyerekek, felnőttek futottak közösen több, mint félezren Hajdúnánás főterén május 13-án, vasárnap délelőtt. Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a rendszeres mozgásra és sportra mindenkinek szüksége van.

A Mi Érted Élünk Egyesület gyermekeinek támogatására rendezte meg hagyomány teremtő céllal az első jótékonysági „pille” futást.

Majorosné Ács Anikó az egyesület alelnöke és egyben az esemény szervezője elmondta, hogy az egész napos programra azokat a segítő szándékú, futást kedvelő embereket várták korosztálytól függetlenül, akik fontosnak érzik az egészséges életmódot, a rendszeres testmozgást és a másokon való segítést.

„Elértük céljainkat, hiszen rengetegen látogattak ki a nap folyamán a rendezvényünkre és mindemellett, ami talán a legfontosabb, hogy több, mint félezren futottak sérült és egészséges gyermekek, felnőttek közösen, egy célért” – emelte ki alelnök asszony.

Az érdeklődők több távon is megmérethették magukat. Többen választották a jótékonysági kört (1,1 km) amelyet akár futva, akár sétálva is megtehettek a nevezők, emellett volt egy 4,4 és egy 10 kilométeres táv, amely már a beválallósabbak tettek meg.

A futás mellett a főtéren az egész család számára különböző programokkal kedveskedtek a szervezők. A szabadtéri színpadnál zumba tánc várta az érdeklődőket. A kicsiket többek között arcfestéssel, csillám tetoválással, kézműves asztalokkal és ügyességi játszótérrel is várták. Nemcsak a kicsik, de a nagyok is megcsodálhatták, kipróbálhatták a tűzoltóautót.

A rendezvényre érkező vendég csak magára vethetett, ha éhen maradt, ugyanis több egyesület, civil szervezet tagjai is fakanalat fogtak kezükbe, főztek, sütöttek a házi bográcsokban slambucot, pörköltöt és nem sajnálták a finom falatokat senkitől.

A Pille futás dobogósai:

4,4 km táv:

I.helyezett: Kardos Hanna

II.helyezett: Bata László

III.helyezett: Jámbor Tamás

10 km táv:

I.helyezett: Murvai Dániel

II.helyezett: Domoszlai Attila

III.helyezett megosztva: Jóna Lajos és ifj.Jóna Lajos