Folytatódik a debreceni Árpád téri templom külső felújítása

Helyi hírek Kultúra

Debrecen anyagi támogatásával folytatódik az Árpád téri templom felújítása. Az önkormányzat saját költségvetéséből 70 millió forinttal járul hozzá a költségekhez, valamint Debrecen idei báljának jótékonysági bevétele, 11 millió forint is ezt a célt szolgálja.

A munkaterület előkészítésének, majd az állványozásnak a megkezdésével 2017. június 13-án – kedden – elindul a debreceni Árpád téri református templom külső felújításának második üteme.

Mint az emlékezetes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóvoltából, pályázati forrásból összesen 43 millió forintot fordíthatott az egyház a templom fő tornya és két óratornya eredeti állapotot idéző külső és részleges belső felújítására. Azok a munkálatok 2015 augusztusában kezdődtek, s az év decemberében értek véget. A most kezdődő, s kedvező időjárási körülmények esetén 2017 végéig befejeződő második külső felújítási ütem ugyanezen elvek szerint történik majd. Megújul a templom tetőfedése, a külső nyílászárók 80 százalékát kicserélik, s az épületet – a felújított tornyokhoz hasonlóan – kváderköveket idéző vakolással látják el. Mivel a templom helyi védettséget élvező épület, ezért például a nyílászárókat is az eredetiekkel megegyező formában, s fából kell elkészíteni.

A beruházó a Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség, a kivitelezést – a toronyfelújítás idején már tapasztalatot szerzett – debreceni Dryvit Profi Kft. végzi. A beruházás költsége bruttó 100 millió forint körüli, melyhez jelentős mértékben hozzájárul Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara összefogásával 2017. január 21-én rendezett városi bál 11 millió forintos jótékonysági bevétele, s ezen felül az önkormányzat 70 millió forintos támogatása.

A magyaros díszítésű, eklektikus stílusú templomot 1914. január 18-án szentelték fel. Megépítését Vecsey Imre helyi építész és neje, Bruckner Karolina adománya fedezték.