Tehetséges debreceni fiatalokat díjaztak

Helyi hírek

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdetett.Olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalokat kerestek, akik a tudomány, a művészet, a technika, az oktatás, a sport és egyéb területeken komoly teljesítményt értek el, s tehetségük további kibontakoztatásához, képességeik bizonyításához támogatást érdemelnek.

A tizennégy egyéni ösztöndíjat elnyert diák részére 2017. április 11-én Széles Diána alpolgármester asszony, valamint a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumának nevében Fodor Levente, a közalapítvány kurátora adta át a díjakat az Agóra Tudományos Élményközpontban.

A közalapítvány 2017. évi ösztöndíjasait egy-egy táblagéppel jutalmazta. A díj mellett valamennyi díjazott kap egy 1 alkalomra szóló, ingyenes lovaglási lehetőséget a Hunor és Magor Hagyományőrző Lovas Közhasznú Egyesülettől.

 

A díjazottak:

 

Bokor Adrienn, a Tóth Árpád Gimnázium tanulója,

Elek Péter, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának tanulója,

Fülep Csaba, a Tóth Árpád Gimnázium tanulója,

  1. Szabó Gabriela, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának tanulója,

Lakatos Gergő, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tanulója,

Lovas Eszter, a Tóth Árpád Gimnázium tanulója,

Menyhárt Levente Tibor, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulója,

Noszály Áron, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulója,

Oláh Bence Imre, a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója,

Petrozsényi Júlia, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának tanulója,

Sándor Blanka Borbála, a Debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója,

Szolnoki Alexandra, a Debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója,

Tófalusi Ádám, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulója,

Vágó Bendegúz Zsolt, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulója.