Megújította együttműködését az energiahivatal és az MNB

Gazdaság

Új együttműködési megállapodást kötött a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB); a két szervezet közös munkájának célja a földgáz- és villamosenergia-piac jogszerű működésének biztosítása, az érintett piacon megkötött, lebonyolított és elszámolt ügyletek hatékony hatósági felügyelete, valamint az információáramlás és az egységes jogalkalmazás biztosítása.

Az MTI-nek küldött szerdai közös közleményük szerint az energiahivatal munkája során folyamatosan együttműködik a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró jegybankkal, most új megállapodásban rögzítették a közös munka legfontosabb kereteit.

A megújított együttműködési megállapodásról szóló dokumentumot a MEKH nevében Horváth Péter János elnök, az MNB részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten.

“A dinamikusan változó piaci környezet, az új piaci szereplők és folyamatok megjelenése új típusú kihívásokat jelentenek a fölgáz- és villamosenergia-piac szabályozásáért felelős MEKH számára is” – idézik a közleményben Horváth Péter Jánost. Hozzátette: az MNB-vel kötött megállapodásban újradefiniálták azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel a két szervezet még hatékonyabban biztosíthatja az átalakulóban lévő energiapiac átlátható és jogszerű működését.

Matolcsy György jegybankelnök a közlemény szerint elmondta: az energiapiac és a pénzügyi piacok számos ponton történő összefonódása miatt kiemelkedően fontos, hogy az MNB és a MEKH összehangoltan, hatékonyan tudjon felettük felügyeletet gyakorolni. A most megkötött megállapodás mentén biztosított a gördülékeny információáramlás és a közös fellépés a változó piacok jogszerű működésének fenntartása érdekében – ismertette.

A piaci visszaélések kiszűrése és a fogyasztók védelme érdekében megújított együttműködési megállapodás többek között kitér a két szervezet piacfelügyeleti tevékenységének összehangolására, a piaci befolyásszerzési kísérletek monitorozására és az engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos információk megosztására. A megállapodás alapján a két szervezet haladéktalanul tájékoztatja egymást minden olyan esetben, amikor annak alapos gyanúját észleli, hogy egy nagykereskedelmi energiapiacon bárki piaci visszaélésnek minősülhető cselekményt hajt vagy hajtott végre – írták. Az egységes hatósági jogalkalmazás előmozdítása érdekében a jövőben a szervezetek megosztják egymással a szabályozási tesztkörnyezettel kapcsolatos tapasztalataikat is.

MTI