SZÉP-kártya

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

Gazdaság

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak – közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.

Az OTP Szép-kártya legfrissebb adatai alapján aktív nyárra számíthat a hazai turisztikai és vendéglátó szektor. A kora tavaszi visszaesést követően ugyanis májusra már a tavalyi szint közelébe emelkedett a költések összege, a feltöltéseké pedig meg is haladta az egy évvel korábbi eredményt. Idén áprilisban, elsősorban a veszélyhelyzet miatt szükséges korlátozások következtében a költések összege 24 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ehhez képest májusban az OTP Szép-kártya birtokosai mindössze 7 százalékkal költöttek kevesebbet, mint egy éve ilyenkor. A visszaesés a szálláshelyi költéseket érintette a leginkább, de a pozitív változás már itt is egyértelmű – írták.

Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója a közleményben elmondta: az OTP Szép-kártyás költésekből is látható, hogy az elmúlt hónapok elsősorban az otthonmaradásról és a kivárásról szóltak. Erre reagálva elengedték a lejáró, két évvel korábbi feltöltések után felszámított díjat. Hozzátette: örömmel tapasztalják, hogy a kártyabirtokosaik a korlátozások feloldásával ismét használni kezdték a juttatásaikat. A veszélyhelyzet júniusi megszüntetése után további javulást várnak, és reményeik szerint beindul a hazai turizmus. Az OTP Szép-kártya birtokosai az év első öt hónapjában 90 milliárd forintnyi feltöltést kaptak munkáltatóiktól, és több mint 55 milliárd forintot költöttek. Előbbi 7, utóbbi pedig 20 százalékos emelkedés a 2019-es eredményekhez képest – közölték.

Az MKB Bank közlése szerint a május végéig feltöltött összegek a tavalyi év azonos időszakához képest minimálisan nőttek, de nagyságrendileg nem változtak. Abban bíznak, hogy a következő hónapokban – miután év végéig nem kell a Szép-kártyás juttatások után szociális hozzájárulási adót (szochó) fizetni és a kedvező adózású éves keret 800 ezer forintra emelkedett – jelentősen több juttatás érkezik majd mint 2019-ben – reményeik szerint MKB-s rekordot felállítva ezzel év végére.

A költések a januári és februári erősebb szinteket követően a március-április-május hónapokban jelentősen, összességében az utóbbi 3 hónapban mintegy harmadával csökkentek. A részletes adatok alapján az áprilisi mélypont után már májusban növekedést mértek, mellyel az első öt hónap összes költése megközelítette a 2019-es költést. Itt is pozitívak a várakozásaik: a veszélyhelyzet megszüntetését követően a belföldi turizmus megerősödik, s a Szép-kártyákon felhalmozódott összegek segítséget jelenthetnek a kikapcsolódás finanszírozásában. Ezért az MKB Szép-kártyás költések várakozásaik szerint 2020 egész évét tekintve jelentősen meg fogják haladni a 2019-es évi szintet – írták.

Idén az első öt hónapban 4 százalékkal érkezett több juttatás a K&H Szép-kártya alszámlákra, mint egy évvel korábban, összesen több mint 8 milliárd forint értékben. A bank közölte: a pandémia által okozott bizonytalanságokat a szochó elengedésére vonatkozó kormányzati intézkedés valamelyest ellensúlyozta, így az idei teljes évre is hasonló növekedést várnak a K&H Szép-kártyára érkező feltöltésekben.

Közölték, hogy a koronavírus-járvány hatása a feltöltések eloszlásában is megfigyelhető: míg az első negyedévben nőtt a szállás alszámla népszerűsége, és 7 százalékkal több juttatás érkezett rá, mint egy évvel korábban, addig az öt hónapos adatokat figyelembe véve már 2 százalékkal csökkent a szállás alszámlára utalt összeg a tavalyi adatokhoz viszonyítva. Ezzel szemben a vendéglátás alszámlára érkező juttatások 8 százalékkal haladták meg május végéig a 2019-es adatokat.

A vírus miatt a kártyás költések is lassultak, főleg áprilisban és májusban, azonban a tavalyi évhez képest még mindig 7 százalékkal nőttek az év első öt hónapjában. A visszafogott költések miatt a K&H Szép-kártyákon jelentősen emelkedtek az egyenlegek. Május végén és június elején újra növekedni kezdtek a tranzakciók, így várakozásaik szerint idén a nyári költések meghaladhatják a tavaly rekordokat is – írta a bank.