“Hetesi gyakorlattal” bővítette gyakorlati képzéseit az Állatorvostudományi Egyetem

Egyetem

A 2017 szeptemberében az Állatorvostudományi Egyetem bővítette a gyakorlati képzését az úgynevezett „Hetesi gyakorlattal”, ami Európában egyedülálló módon jelent meg a graduális állatorvos-képzésben. A hiánypótló tematikaként létrejött, magyar nyelven kötelező és idegennyelvű képzésben pedig fakultatív tantárgy mára szerves részét képezi az egyetemi, élő állatokkal eltöltött gyakorlati oktatásnak. Derül ki az Állatorvostudományi Egyetem honlapján.

z a célunk, hogy a leendő állatorvosok az állatok mellett tudják megtanulni a szakmát, hogy megismerjék a különféle haszonállatok életvitelét és szükségleteit.” – monda Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor.

A gyakorlat lényege tehát, hogy a tanulók 14-16 fős csoportokra osztva, az Egyetem tangazdaságában, az üllői Dóra Majorban, a Ló- illetve Haszonállat-gyógyászati Klinika közvetlen szomszédságában eltöltőt félévenkénti egy hét alatt (hétfőtől-péntekig) megismerjék a haszonállatok megfelelő tartási körülményeit, illetve a gondozásuk módját.

Az első félévben a ló, majd felmenő rendszerben a negyedik oktatási szemeszterig bezárólag a juhos, sertés-baromfi és végül a szarvasmarha hetesi képezi az oktatás részét. A gyakorlatot jelenleg 2 állatorvos és 1 állattenyésztő-mérnök oktatja de a tangazdasági állatgondozói és lovasoktatói személyzet is aktívan részt vesz a gyakorlat megvalósításában.

A gyakorlat ideje alatt a lakhatást egy új, 2023-ban átadott 40-fős Hallgatói Központ biztosítja az évfolyamok számára, melyben nagyméretű közösségi tér, étkező és felszerelt konyha található. A 10 hallgatói szoba mindegyike önálló fürdőszobával rendelkezik. Az épület közvetlen környezetében egy kerti sütögető és egy szabadtéri „kondipark” biztosítja a kikapcsolódási lehetőséget.

Mit tanulnak a hallgatók a hetesi gyakorlat alatt?

Diákjaink a gyakorlat során a mindennapi élet valóságával is szembesülnek, ami elengedhetetlen az egyetemi katedrákon hallott széleskörű tudományos ismeretek későbbi sikeres alkalmazásához. Megtapasztalják és megtanulják, mivel jár az állattartás – elsajátítják az adott fajjal kapcsolatos tartástechnológiai, bánásmódbeli és alapvető élettani, állategészségügyi ismereteket. Részt vesznek az adott állatfaj mindennapos ellátásában, gondozásában, ami közvetlen fizikai kapcsolatot, de egyben munkát is jelent a diákok számára.

14 saját egyetemi ló és 2 póni áll rendelkezésre, hogy a hét folyamán az oktatás és a munka mellett átélhessék a lovaglás, fogathajtás élményét is, továbbá patkolási, pataszabályozási bemutatón is részt vesznek, melyet minden egyes oktatási héten az ország egyik legjobb patkolókovácsa tart.

A 3 hodályos közel 400 tenyészállatot számláló nagylétszámú hagyományos juhászat a Major távolabbi részén kissé elkülönülve helyezkedik el, ahol önálló oktatóterem és szociális helyiségek kerültek kialakításra.

Az intenzív tartástechnológiát megkövetelő fajokat, mint a sertés és a baromfi összevontan azonos hetesi félévben oktatjuk, mai technológiai színvonalat képviselő, kísérleti állattartó-épületeinkben.

A nagylétszámú szarvasmarha állományunk hús- és tejhasznú fajtákból áll, ami a hasznosítási irányok és ehhez kapcsolódó küllemi és teljesítménybírálati szempontok tanulmányozása mellett lehetőséget biztosít a szarvasmarha szakszerű fejésének elsajátításához is. Ezen hét során látogatást tesznek egy nagyüzemi tejelő-szarvasmarha telepen és a 2022 óta az Állatorvostudományi Egyetem kötelékébe tartozó ráckeresztúri BOS Genetic Szarvasmarha Tenyésztési és Genetikai Kft-nél is.

visszajelzések alapján, köszönhetően az évről-évre egyre színvonalasabb és tartalmasabb tematikának, a fejlődő oktatási körülményeknek és lehetőségeknek – mind a Tangazdaság arculati fejlődése, a rendelkezésre álló oktatási eszközök bővítése, az új hallgatói szállás – a hasznosan eltöltött és gyakorlati ismereteiket is bővítő „hetesit”, a hallgatók is pozitív élményként élik meg tanulmányaik során, ami már az egyetemi pályafutásuk kezdetén felkelti érdeklődésüket a lovak és a haszonállatok későbbi gyógyítása, ellátása iránt.

További információk az egyetem Facebook oldalán.